Egygólos vereséggel zártuk az alapszakaszt

Hétfőn este a Haladás otthonában léptek pályára férfi futsalosaink, a második helyen álló szombathelyiek ellen kimondottan nehéz mérkőzésre készülhettek Elek Gergőék. Az összecsapás az utolsó pillanatokig kiélezett küzdelmet hozott, végül a hajrában ellenfelünk diadalmaskodott.

0

74216769_2761548747213086_7644111926460416000_o-300x200 Egygólos vereséggel zártuk az alapszakasztFotó: DEAC

Hétfőn zárult az alapszakasz a férfi futsal NB I-ben, a 18. fordulóban a DEAC gárdája az immár biztosan második helyen végző Haladás otthonában vizitált. Mindkét együttes egy-egy fontos láncszeme nélkül várhatta az alapszakasz utolsó mérkőzését: a Haladásnál a válogatott Dróth Zoltán, míg az egyetemistáknál Szentes-Bíró Tamás kapott eltiltást, így nem léphetett pályára hétfőn este.

A mieink a mérkőzés eredményétől függetlenül a hetedik helyen zárják az alapszakaszt, ennek ellenére nagy elánnal kezdtek Elek Gergő tanítványai. Az első tíz percben így is a Haladásnak voltak nagyobb lehetőségei, de a félidő derekán Rácz Zsolt találatával együttesünk szerzett vezetést, egy szöglet után pattant a kapuba a labda fiatal játékosunkról. A folytatásban nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak a hazaiak, s ennek meg is lett az eredménye: két perccel a félidő vége előtt Hajmási Milán találatával egyenlített a Haladás.

A fordulás után kissé lassabb iramban játszottak a felek, de egy másodpercnyi rövidzárlatunkat kihasználva ellenfelünk megfordította a találkozót, Sipos Gergő volt eredményes. Ezzel azonban még nem volt vége, hiszen a mieink nem fogtak padlót, s a 32. percben Vas Ádám öngóljával ismét döntetlen állt az eredményjelzőn. A hajrában öt a négy ellen próbálkozott a Haladás, Krajcsi több nagy bravúrt is bemutatott, Vas fejesénél azonban már tehetetlen volt, így végül 3-2-re a hazaiak diadalmaskodtak, de a látottak alapján a DEAC is emelt fővel távozhatott Szombathelyről.

Haladás VSE – DEAC 3 – 2 (1 – 1)

DEAC: Krajcsi, Kántor, Szabó L., Varga, Szabó T.

Cserék: Somogyi, Tóth A., Nyeste, Dobi, Rácz, Haraszti, Békési

Edző: Elek Gábor

Gólszerzők: Hajmási (18’), Sipos (25’), Vas (39’), ill. Rácz (13’), Vas (33’ – öngól)

P.G.