A DEAC kapujában Hetényi, míg a Sportklub vasai között Adorján kapott lehetőséget. Az első harmadban volt 17 kapura lövés – a hazaiak tízszer, a vendégek hétszer próbálkoztak –, de egyik sem volt kiemelkedő ziccer. Gyakorlatilag az első komolyabb lehetőségből gól lett, amikor a 16. percben Láday lövése után Taraszov közelről betette a lecsorgó korongot (0-1). A második játékrészben a cívisvárosiak hajtottak az egyenlítésért, viszont Beczééknek is voltak jó cseréik. A 26. percben Culigin járt közel az egyenlítéshez egy kipattanó után, ám Adorján résen volt. Egy minutummal később az egyébként sportszerű meccsen volt egy kis kakaskodás, valamint túl sok csíki volt a jégen, így emberelőnybe került a DEAC, sőt 24 másodperccel később egy magas bot miatti 2+2 perces büntetés nyomán már öt a három ellen támadhattak a vendéglátók. A hatalmas lehetőséggel nem tudtak élni a fekete mezesek, a szimpla fórt sem használták ki. A középső felvonásban a jegyzőkönyv szerint 13-4-re vitte a kapura lövési mutatót a DEAC.
A harmadik harmad elején eljött az első debreceni kiállítás, a Sportklub nem tudta megduplázni az előnyét. A kiegészülés után nem sokkal Usztyinyenko kapuvasat lőtt. A percek komolyabb események nélkül pörögtek, ez a vendégeknek kedvezett, minden egyes cserével egyre közelebb kerültek a továbbjutáshoz. Az 55. minutumban már 0-2 állt az eredményjelzőn, Péter akcióját még hárította a hazai kapus, viszont Becze közelről betette a Hetényi-védés utáni lecsorgót. Úgy tűnt, meglesz zsinórban a harmadik Adorján-shutout is, ám a kapuslehozatal után szűk két perccel a vége előtt Novotny lövése becsorgott a vendégek kapujába. Az egyenlítés már nem jött össze, ennek egy üres kapura meginduló csíki játékossal szembeni szabálytalanság nyomán kapott kisbüntetés is az oka volt. A DEAC így is megpróbálkozott a kapuslehozatallal, ez arra volt jó, hogy Becze beállítsa a végeredményt.
A Sportklub 3-1-re nyert, 4-1-re behúzta a párharcot. Ezzel eldőlt, hogy a DEAC számára véget ért a 2024-25-ös hokiszezon.
Erste Liga negyeddöntő 5. mérkőzés
DEAC – Sport Club Csíkszereda: 1-3 (1-0, 0-0, 1-2)