Fotó:debrecenihoki.hu
Javaslom, hogy kezdjük a beszélgetést az utánpótlás szakággal, amelyik a jelenlegi szezon során is elismerésre méltó eredményeket produkál!
Városunkban igen jó híre van az egyesületünknél folyó pedagógiai és sportszakmai munkának. Ennek köszönhető, hogy sok ambiciózus, jó képességű gyermek kerül be a DHK rendszerébe és nem csupán az ideális 6-8 éves korban, de még a 10-11 éves korosztályokból is, akik sok munkával pótolhatják a lemaradásaikat. Az utánpótlás teljes vertikumát figyelembe véve, mintegy kétszázötvenen látogatják a klub edzéseit a korcsolyatanfolyamainktól a junior csapatig, szerencsére fiúk és lányok vegyesen. Ennek alapján talán kijelenthető, hogy a labdarúgás után a miénk a legnagyobb utánpótlás bázis Debrecenben, azon gyerekek körében, akik rendszeresen országos szintű utánpótlás versenyrendszerekben sportolnak. Úgy érzékelem viszont, hogy mindezt csak kevesen tudják, ezért meg kell tenni a szükséges lépéseket az eredményeink további népszerűsítésére. A teljes létszámmal még így sem vagyunk elégedettek; a célunk az, hogy belátható időn belül a 400 főt közelítő értékre tornásszuk fel ezt a létszámot. Ezzel a bázissal már megkerülhetetlen szerepet vállalhatunk az ország jégkorong sportjában. Mindehhez természetesen elengedhetetlen az edzői létszám bővítése, de feltétlenül szükség van egy nemzetközi tapasztalattal rendelkező magyar, vagy a miénknél magasabb hoki kultúrából érkező mentoredző szerződtetésére is, akit hosszabb távra a városhoz köthetünk. Az említett edző feladata lesz, hogy egységes koncepció mentén azonos követelményeket érvényesítsen minden korosztályban, de az ő feladatát képezi majd az U 20-as együttesünk koordinálása is. Ha fejlődni akarunk, már pedig ezt akarjuk, akkor a mentoredző hiányát rövidtávon pótolnunk kell. Szerencsére, az elbírálás alatt lévő utánpótlás TAO pályázatunk biztosítja az ehhez szükséges financiális kereteket. Mivel a korcsolyatanfolyamok egyre több kislány jelenik meg a klub környezetében, szeretnénk a jövő szezontól minél több leányt versenyeztetni, bár a jelenlegi versenyszabályok nem biztos, hogy megfelelően támogatják egy önálló lánycsapat beindítását. Jó hír, hogy hamarosan Hajdúszoboszlón is jégpálya készül, így a berettyóújfalui kis pálya után a környék újabb jégpályával gyarapszik. Határozott célunk, hogy lépjünk az ügyben, és a megye egyéb jégfelületein is elindulhasson a jégkorong-képzés. Ehhez keresni fogjuk a szakmai kapcsolatokat. Alig várom már a nyíregyházi pálya megnyitását is, szeretnék ott lenni a nyitóünnepségen és minél hamarabb összecsapásokat szervezni a Szabolcsi Sólymok utánpótláscsapataival!
Akadnak problémák a jeges sportinfrastruktúra területén is. A közeljövőben mit várhatunk ezen a téren?
Ami a játékosok kiszolgálását illeti, a feltételek sportszakmai téren nagyjából rendelkezésre állnak, de természetesen vannak területek, amelyek komoly fejlesztésre szorulnak; ilyen például egy saját kondícionáló terem. Nem elegendő csupán erőnléti eszközök beszerzésében gondolkodni (mert jelenleg egyszerűen nem tudjuk azokat hol elhelyezni), szükség lesz a jégcsarnokban épület-kiegészítésre is, amely alkalmas további öltözők kialakítására, edzői irodák és oktatóterem befogadására, illetve 2-3 lövő-pad elhelyezésére. Ez nem újdonság, ez régi tervünk. Ám az említett problémák megoldása nem a mostani szezon feladata, de nagyon szeretném, ha mindez 2019 őszétől rendelkezésünkre állna. Kezelni kell a fejlesztés személyi vonatkozásait is, ami konkrétan képzett erőnléti edző foglalkoztatását jelenti. Ezek mellett folytatni szeretnénk az együttműködést a műkorcsolya szakoktatókkal, akik roppant fontos alapképző munkát végeznek. A velük megvalósított együttműködés tudomásom szerint – talán a főváros kivételével – szinte egyedülálló a hazai jégkorongsportban.
Milyen változások várhatók az egyesület berkein belül?
A klub napi szintű munkavégzését illetően az a tervünk, hogy az elnökség tagjai saját civil tapasztalataikra, ismereteikre alapozva operatívan is részt vesznek majd a klub napi feladatainak megoldásában. Ezt kell kiegészítse egy felkészült és ambiciózus menedzsment.
És amire talán a legtöbben kíváncsiak; mikor lesz újra felnőtt csapat, ERSTE Ligás csapat Debrecenben?
A DHK MOL Ligás szereplését sportszakmai téren sikeresnek értékelem. Az eredmények egyértelműen jelezték, hogy amennyiben a források rendelkezésre állnak, akkor Debrecenben megvan a potenciál versenyképes felnőtt gárda működtetéséhez. A Ligának tett 3 évre szóló ígéretünknek eleget tettünk, most keressük annak lehetőségét, hogy ha lehet, már jövőre visszatérhessünk a hazai felnőtt elit vérkeringésébe. Ennek fontos pillére lehet a Debreceni Egyetemmel illetve az egyetem sportklubjával, a DEAC-cal formálódó együttműködés. Jelenleg az első egyeztetéseken vagyunk túl, szeretnénk megtalálni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek sikerre vihetik az együttműködést. Úgy vélem, hogy ennek kereteit az év végéig ki kell dolgozni ahhoz, hogy a 2018-19-es szezonra realitás lehessen az ERSTE Ligás indulás. Feltétlenül fontos, hogy az új csapat bázisa a DHK junior gárdája legyen, s ezáltal egy mintát adunk az utánpótlás játékosainknak, hogy a középiskola elvégzése után sem kell felhagyniuk sportkarrierjükkel, hisz a sporttal párhuzamosan a Debreceni Egyetemen lehetőségük nyílik civil karrierjük megalapozására is. Úgy vélem, a fentiekből kitűnik; adottak a célok és a tervek, a munka pedig elkezdődött.





