
Herczeg András, mint már megannyiszor a szezon tavaszi felvonásában, ezúttal is számos nehézséggel volt kénytelen szembenézni a kezdőcsapat kijelölésekor. Tudniillik, Bódi Ádám, és tavaszi gólkirályunk, Könyves Norbert továbbra sem bevethető, és a maródiak sora Bényei Balázs, valamint a legutóbbi két bajnokin egyaránt duplázó Tabakovic nevével bővült. Kinyik Ákosra pedig Felcsúton begyűjtött piros lapja miatt nem számíthatott mesterünk.
Ennek megfelelően a kapuban kupameccseken rendre szóhoz jutó Kosicky előtt a Filip, Szatmári, Mészáros, Barna összetételű négyes vállalkozhatott a felcsúti támadógépezet megfékezésére. A középpályán Jovanovic, Kusnyír, Tőzsér és Varga, a támadósorban pedig Takács és Tisza kapott lehetőséget. A Kispesten remeklő Sós ezúttal a kispadon kezdett, Nagy, Csősz, Sekulic, Bereczki, Mengolo és Újvárosi társaságában.
A kezdő sípszó után azonnal magához ragadta a kezdeményezést Herczeg András együttese, támadásszervezésünk ugyanakkor nem csapott át türelmetlen kapkodásba, sokkal inkább egyfajta megfontoltság jellemezte. Mindjárt az első percekben Szatmári lőhetett egy sarokrúgást követően, majd Varga kísérletezett a kígyótérről, a lendületesen kezdő Jovanovic pedig újabb sarokrúgásunk után veszélyeztetett.
Tíz perc után négy kísérlet, ám a következő percekre enyhült a szorításunk, amihez persze nagyban hozzájárult, hogy a jobbhátvéd poszt igencsak életidegennek bizonyult a jobbára szűrőként szerepeltetett Filip számára. Román játékosunk több ígéretes beadási kísérletet ívelt kapu mögé…
Leült a meccs, Henty bohózatba illő műesésén, Takács hajszálnyi leshelyzetén, és néhány alaposan túlméretezett Tőzsér-átadáson kívül túl sok érdemleges nem történt a játéktéren. Nem alakult ki folyamatos játék, hiányzott az ötlet, a kreativitás és a megfelelő fordulatszám is, így a létező legkisebb nyomás alatt gond nélkül állta a sarat ellenfelünk. Egészen a 38. percig, amikor Varga Kevin remekbeszabott cselekkel hagyta faképnél az Osváth-Poór jobbszárnyat, alapvonalról középreívelt labdája Tőzsér elé került, csapatkapitányunk nem mérlegelt sokat, kemény lökete kis szerencsével vágódott a kapu előtt ólálkodó Tisza Tibor elé, aki gond nélkül értékesítette a lehetőséget, megszerezve nyolcadik találatát az idei sorozatban. 1-0! A játékrész több érdekfeszítő jelenetet már nem tartogatott, így a második negyvenöt percre maradt a további három gól ledolgozása.
A térfélcserét követően előbb Varga megpattanó beadását, majd a Tisza remek lekészítésével megiramodó Kusnyír lövését jegyezhettük fel. S fél perc sem telt el, amikor már gól után ugorhatott talpra a csekély lélekszámú nézősereg: Jovanovic precíz tekerését Takács fejelte a hálóba. 2-0! Egyre fokozódott a nyomás a felcsúti kapu előtt, s éledt a remény, hiszen Tisza nagy kedvvel futballozott, Kusnyír pedig határozott mezőnymunkával, labdaszerzésekkel segítette a csapatot.
Az 55. percben pályára lépett egykori csapatkapitányunk, Szakály Péter, aki a végig halovány Radót váltotta, nem sokkal később pedig Herczeg András is meglépte első cseréjét: Kusnyír helyén Sós Bence folytatta, majd Mengolo jutott szóhoz a gólszerző Tisza pozíciójában. Ám ezek a változtatások nem hozták magukkal a remélt forgatókönyvet. A Puskás kijött a szorításból, és egyre gyakrabban keveredett kapunk elé, míg a hazai előrejátékot pontatlanságok és hibák tarkították. Ennek függvényében a hátralévő idő már nem tartogatott komolyabb izgalmakat. Ellenfelünk rombolt, míg mi nem jutottunk előrébb az eredménytelen erőlködésnél.
Nem sikerült hát a bravúr, Pintér Attila gárdája 4-2-es összesítéssel jutott a Magyar Kupa fináléjába.
T.S.





