Erről van szó!

Nem nyertünk idegenben. Ezúttal sem. Csupán pontot szereztünk egy mögöttünk álló, komolyabb meccseinek döntő hányadát elbukó rivális otthonában. Ugyanakkor a tegnap látottak minden tekintetben közelítenek ahhoz, amit elvárunk, elvárhatunk.

0

tvp-204x300 Erről van szó!

Megdobbant a szív, érződött az akarat, adott volt a tartás, amely helyenként kifejezetten jó csapatjátékkal, ígéretes egyéni teljesítményekkel párosult. Kedvenceink elszántságát még a pofátlanul részrehajló sporttársak sem tudták féken tartani. Jeca Despotovic és Madi Zamfirescu igazi vezérekké léptek elő, Román Dorina felnőtt a feladathoz, érett és fegyelmezett kézilabdával kezelte a vállát nyomó, minden eddiginél nagyobb terhet és felelősséget, Csáki Viki pedig ismét bizonyította profizmusát. No meg úgy teljes egészében kompaktnak tűnt a csapat. Voltak hibák, miért ne lettek volna, elvégre ez egy ilyen szezon. Miként a hajrá alakulásától függetlenül leszögezhetjük, bennemaradt egy pont a meccsben, hisz hiába vezetett két perccel a vége előtt kettővel a hazai gárda, az első félidő egyértelműen a mi szabályaink szerint alakult, és a folytatásban is közel érezhettük magunkat, habár meglépnie rendre vendéglátóinknak sikerült. Igaz, ezek csupán leheletnyi különbségek voltak. Amikor pedig már a döntetlen lehetősége is elúszni látszott, a befejezések tekintetében visszafogott Jelena fogta magát, és mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, bevágott kettőt. Bátorságából és klasszisából vélhetően sokat profitálunk az előttünk álló szezonokban.

Szóltunk arról, mi történt a pályán, de nem kerülhetjük meg a legkedvesebb, szurkolói szíveket leginkább megdobogtató jelenséget sem, melyre a játéktéren kívül, a fehérvári csarnok lelátóján lehettünk figyelmesek. No, nem kizárólag a hazai pályát varázsló debreceni szurkolósereg miatt, hiszen az előzetesen első számú belső sorunknak gondolt trió tagjai különféle problémáik miatt nem lehettek ott a keretben, így a vendégtáborban foglaltak helyet. S látva arcuk ragyogását, szenvedélyes mozdulataikat, meggyőződéssel állítható, ezeknek a lányoknak bizony szívügyük az, ami a pályán történik társaikkal. Aki pedig a magyar kézilabdaközeg ábrázolásakor oly gyakran használt zsoldos kifejezést aggatná Anna Punkora, Karina Yezhykavára, vagy Lotte Grigelre, minden bizonnyal nincs tisztában az említett hármas emberi kvalitásaival, hisz a profi szemlélet kedves, közvetlen jellemekkel társul esetükben. Olyan jellemekkel, melyekre mindannyian büszkén tekinthetünk. Elvégre az egykedvű telefonnyomkodás helyett végigizgulták, s átérezték a meccs valamennyi rezdülését, vélt vagy valós fordulópontját, és beletettek mindent, amit jelen keretek között beletehettek. S ez így van jól. Nagyon jól. Elvégre kevés dolog vívhatja ki jobban az egyszeri szurkoló őszinte szimpátiáját, mint amikor külföldi klasszisai akarnak, és tudnak a klubhoz, s annak tágabb környezetéhez tartozni.

Visszatérve a tegnap este látottak, tapasztaltak összességéhez, nem túlzás kijelenteni, hogy kezdenek helyükre kerülni az elemek, meccsről-meccsre jobb és tudatosabb játékot produkálunk. Ezzel együtt túlzás lenne egyszeri teljesítményünkön felbuzdulva nagy és átütő eredményt várni a jelenleg futó szezontól, hisz problémáink rendre gyűlnek, így Vida Gergőnek idén már/még nem adatik meg az a kiváltság, hogy teljes kerettel dolgozzon. Ugyanakkor törekednünk kell arra, hogy a tegnap tapasztalt csapategység állandósuljon, hisz ez a legfontosabb lépcsője annak, hogy klubunk történelméhez, gyökereihez méltó együttesünk legyen a jövőben.

Hajrá Debrecen!

T.S.