Érvényesült a papírforma

Papírforma győzelmet aratott a legjobb négybe vágyó Szolnoki Dózsa a DVSE-Master Good ellen az élvonal 22. fordulójában. A debreceniek a második és a negyedik játékrészben partiban voltak ellenfelükkel, de összességében nem volt kérdés a győztes kiléte.

0

461660557_1074712351325281_2792577069837873919_n-1-300x172 Érvényesült a papírformaA két vesztes meccsből érkező hazaiak nem bízták a véletlenre a kezdést és habár az első három percben nem született gól sem itt, sem ott, a negyed végére három gólos előnyre tett szert. Ehhez persze az is kellett, hogy a debreceniek ne tudják feltörni a házigazda védelmét (3-0).

A második nyolc perc már sokkal jobban nézett ki: habár a negyedik szolnoki gólt követően Pónya Tibor avatta fel Bányai Márk kapuját, majd Maroje Gluhaic volt eredményes szabaddobásból. A negyed utolsó DVSE-találatát Mihov Attila szerezte (7-3).

A harmadik felvonásban újra beütött a góltalanság vendég részről, melyet ismét három góllal büntetett a házigazda (10-3).

A záró játékrészben aztán újra a szebbik arcát mutatta a DVSE, melynek egy újabb „4-3-as” negyed lett az eredménye. Az eredményes játék elsősorban a hatékony emberelőnyös játéknak köszönhető, hiszen Maroje Gluhaic egy, Jake Cavano pedig két fórt értékesített. A vége 14-6 lett a Szolnok javára.

E.On Férfi Vízilabda OB1., 22. forduló

Szolnoki Dózsa Praktiker – DVSE-Master Good: 14-6 (3-0, 4-3, 3-0, 4-3)

DVSE: Krémer – Somorjai, PÓNYA 1, Gagulic, Macsi P., CAVANO 2, GLUHAIC 2

Cserék: Rajna (kapus) – Macsi M., Mihov, Stefanidesz, Kis, Füzesi, Borsos

„A Szolnok nagyon erősen és masszívan védekezett, amit nehezen tudtunk áttörni. Az volt a terv, hogy ne kapjunk sok gólt, de ez most nem sikerült. Habár voltak jó megmozdulásaink, ez most kevés volt.” – vélekedett a meccset követően Kádár Kálmán, a DVSE-Master Good vezetőedzője.