Fotó: deac.hu
Már a harmadik minutumban bevették a vendégek kapuját a debreceniek, egy pontrúgás után Gajzágó Flóra lövése a kapu jobb alsó sarkában kötött ki. Aztán nagyjából tíz percig tartó gólcsendet tört meg Czégény Zsuzsánna, ennél az akciónál Gajzágó nevéhez fűződött a gólpassz. A tizenötödik minutumban Urai lekészítését követően Bálint Regina növelte az előnyt. És ha egy üzlet beindul… A tizenhatodik percben egy kontratámadást végén, Fülöp Dia asszisztjából Bálint profitált. A szünetig újabb találat már nem esett, így 4-0 szerepelt a kijelzőn a pihenő során.
A második játékrész elején Kemenyiczki Laura kezezett a diósgyőri hatoson belül, a szabálytalanságot a játékvezető piros lappal büntette, a hazaiak pedig büntetőhöz jutottak. A labda mögé Hardon Rita állt, a magyar válogatott játékosnak nem remegett meg a lába. A folytatásban sem lassítottak a fekete-fehérek, így egyre jobban kinyílt az olló. Czégény remek labdával hozta helyzetbe Nagy Anikót, akinek a lövését nem tudta hárítani a diósgyőri kapus. Ezt követően Urai Bianka pillanatai következtek, hiszen előbb gólpasszt osztott ki Krascsenics Csillának, majd a 32. percben ő is feliratkozott a gólszerzők listájára. A mérkőzést Gajzágó második találata foglalta keretbe a 37. minutumban. A hajrában többször is kibabrált a hajdúságiakkal a kapufa, ezért a két számjegyű differencia nem alakult ki, ám ezt senki sem bánta a csarnokban.
Női futsal NB I 15. forduló
DEAC – DVTK-Vénusz: 9-0 (4-0)
DEAC: Pozsgai – Nagy A., Gajzágó, Bali, Hardon
Cserék: Kopjári, Krascsenics, Bálint, Rácz, Fülöp, Urai, Czégény
Vezetőedző: Quirikó Vivien
Gólszerzők: Gajzágó 3′, 37′, Czégény 23′, Bálint 15′, 16′, Hardon 24′, Nagy A. 27′, Krascsenics 30′, Urai 32′