
Fotó: EUSA
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Debrecen és Miskolc városával, valamint a Debreceni és a Miskolci Egyetemmel közösen 2024 nyarán az eddigi legjobb Egyetemi Játékokat kívánja megrendezni. A szervezők 40 ország 450 egyeteméről mintegy 6000 résztvevőt várnak, így egyben ez Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb létszámú sportrendezvénye lesz.
Az EUSA (Európai Egyetemi Sportszövetség) képviselője még 2018-ban, az Európai Egyetemi Játékok akkori helyszínén, Madridban jelentette be (képünkön), hogy a 2024-es esemény rendezésének jogát hazánk nyerte el. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és a Tiszán is, berobbant a sajnos napjainkban is jelenlévő koronavírus-járvány, több tízezer hallgató szerzett diplomát, idén pedig július 17. és 30. között a lengyelországi Łódź városában került sor az egyetemisták multisporteseményére.
Mint beszámolóinkban olvashatták, a Debreceni Egyetem négy sportágban képviseltette magát. A férfi vízilabdások teljesítettek a legjobban, és csak egy hajszál választotta el őket attól, hogy érmet szerezzenek. A cívisváros férfi futsalosai is becsülettel helytálltak, de a teniszezők, valamint judosok is hatalmas élménnyel és tapasztalattal a hátuk mögött térhettek haza.
Tapasztalható, hogy a világban stratégiailag egyre inkább kiemelt szerepe van az egyetemi sportnak, legyen az amatőr- vagy élsport. Az Európai Egyetemi Játékok az egyetemek láthatósága mellett ráadásul a városokét is jelentősen növeli, továbbá egy ilyen jelentős esemény az egészséges életmódra való nevelésnek is új lökést adhat.
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán többszáz sport- és rekreációszervezős hallgató, valamint közel száz jövőbeli sportközgazdász van jelen, akik 2024-ben a saját bőrükön érzékelhetik, milyen egy ilyen óriási világeseményt kivitelezni. A testnevelés szakosok is rendkívül sokat tanulhatnak majd, remélhetőleg minél többen sportolóként is segíthetik majd saját felsőoktatási intézményüket.
A szervezés természetesen már elkezdődött. Azt már biztosan tudjuk, hogy Debrecenben a 3×3-as kosárlabda, a futsal, a cselgáncs, a kézilabda, a kick-box, az ultimate frizbi, a strandfoci, a tollaslabda és az úszás/paraúszás versenyszámait bonyolítják le, míg Miskolc az asztalitenisz, a karate, a kosárlabda, a labdarúgás, a röplabda, a sakk, a strandröplabda, a tájfutás, a tenisz, a teqball és a vízilabda küzdelmeinek ad otthont.
Szűk két év van még felkészülni – ez valakinek sok idő, de valakinek már érzetre kevés. Az biztos, hogy a Debreceni Egyetemen rendkívül elhivatottak, a szervezőbizottság tagjai pedig már most is napról napra azon dolgoznak, hogy a lehető legmagasabb színvonalú egyetemi sporteseményre kerüljön sor. Hogy az akkori egyetemistáink a játékokon hogyan szerepelnek, az még a jövő zenéje, de a DEAC szakosztályainak jelenlegi sikerei alapján több sportsikerre is számíthatunk majd.
T.H.




