Fotó: Koppányi Szabolcs
Legfontosabb mérkőzésükre készülnek Üveges Katalin tanítványai, a Fradi elleni összecsapás fog dönteni, a bajnoki címről, aki nyer, az már NB-I-es csapatnak mondhatja magát, aki veszít, osztályozót játszik. Mivel komoly a tét, az eredeti helyszínnel ellentétben, az Elek Gyula Sportarénában rendezik meg a találkozót, hogy a hazaiakat minél többen buzdítsák, várhatóan sokan is lesznek a lelátón. A szurkolók támogatására lányainknak is nagy szükségük van, akik tehetik, főleg a Pesten, vagy a környéken élő debreceni érzelmű drukkerekre gondolunk, de Debrecenből is, látogassanak ki vasárnap délután a Népligetbe, legyünk minél többen és segítsük csapatunkat a győzelemhez. A lányok megérdemlik, nagyon sokat dolgoztak az egész idényben, lejátszottak 25 mérkőzést, egyetlen alkalommal nem tudtak csak pontot szerezni, ez pedig tiszteletet parancsoló teljesítmény. Ehhez hozzátesszük, egyedüli másodosztályú csapatként a Magyar Kupa négyes döntőjében is becsülettel helyt álltak, történelmet írva ezzel a DEAC életében, kijelenthetjük, kiváló szezont tudhatnak maguk mögött. Pár hónap alatt újraírhatják a történelmet, ehhez vasárnap legalább egy pontot kell szerezni és előkerülhet a pezsgő, lehet ünnepelni.
Lányok! Vasárnap feltehetitek egész éves teljesítményetekre a koronát, valóra válthatjátok álmotokat, amiért keményen megdolgoztatok, dicsőséget szerezhettek a DEAC-nak, Debrecennek, gyarapítva az egyesület és a város élvonalbeli csapatainak számát. Azt, hogy tudtok küzdeni, számtalanszor bizonyítottátok, ez lesz életetek meccse, meg tudjátok csinálni!
Hajrá lányok, hajrá DEAC!
Ferencváros – DEAC
06.02. 18:00 Népliget Elek Gyula Sportaréna
Akik nem tudnak elutazni a mérkőzésre, de szeretnék megnézni a lányok meccsét, az alábbi linken élőben követhetik az eseményeket:





