Fotó: Ásztai Csaba
Sári Elek neve a debrecenieknek is mindenképp, pláne a csapókertieknek lehet ismerős mindamellett, hogy egy ország tudta, ki is ő, olyan eredményeket produkált már fiatalon. De ne szaladjunk ennyire előre, gyerekkoráról a kiváló atléta a következőket mondta: – Ha hiszik, ha nem, a televízióban láttam az Atlétika Európa-bajnokságot a 60-as évek közepén. Engem annyira felspannolt a látvány, hogy összefogtunk a csapókerti srácokkal és elkezdtük utánozni a különböző gyorsasági és ügyességi számokat ott a Csapókertben. Nem vicc, ruszki (orosz – szerk.) karórával mértük az időt, volt, hogy öntöttem egy öt kilogrammos súlygolyót, azt dobáltuk, de a homokba a távolugrást is reprodukáltuk – mesélte el a kezdetek kezdetét Sári Elek „bácsi” – nekem megmarad(t) csak bácsinak. Nézzék el nekem, igaz, hogy még mai napig is heti kétszer fut 7-8 kilométert, nem fogják elhinni, de 5 perc 5 másodperces kilométerekkel, pedig már 72. éves, na ez utóbbiért a bácsizás.
A gyerekkor után áttértünk a kamaszkorára. – Gimnáziumban letten aktív sportoló igazából, aktív futó, méghozzá Rajkai Tibor edző által. Az ő emlékére a tavalyi évben ötvenedik alkalommal megrendezett versenyen pedig már negyvenkettedszer álltam rajthoz – gondolt vissza mindezekre a debreceni atlétika egykori kiválósága.
Az, hogy debreceni még a sportéletével is összefügg, de hogyan is? – A DVSC igazolt atlétája voltam. Akkoriban pedig otthonról is kaptam a támogatást, édesapámék is futottak, abszolút mellettem álltak – mesélte az egykori kiváló futó. De hogy mennyire is kiváló? – Arra vagyok a legbüszkébb, hogy aktív pályafutásom során rengeteg utánpótláscsúcsot futottam. Egyszerre tartottam annyi országos rekordot, mint senki – mesélte. Amikor rákérdeztem, ezekre az egy időbeni csúcsokra emlékszik-e még? Mondanám, hogy meglepő választ kaptam, de nem, hiszen mindre emlékezett! – Egy időben voltam az ezerötszáz, a kétezer és a háromezer méteres akadályfutás csúcstartója, valamint síkon a nyolcszáz, az ezer, a kétezer és a háromezres táv legjobbja Magyarországon, mint ahogy három váltószámban is – összegezte sok cívisvárosi példaképe. Ezekről az eredményekről azt érdemes tudni, mindezeket 1968 és 1970 között érte el. Aktív pályafutása a felnőtt válogatottság és 1978 után ért véget, az ok nagyon egyszerű. – Akkor már a család és a munka járt mindenek felett – mondta el röviden.
Végül arra voltam kíváncsi, 72. évesen, mit gondol vajon arról, mit adott neki a sport, az atlétika. – Megcsiszolta az atlétika a fájdalomküszöbömet, még a fogorvost is jól bírom, ez pedig, ahogy hallom, nem gyakori. Mindemellett pedig egyfajta rendszerességre nevelt – mondta, majd annyit még hozzátett, hogy hiányzik neki ma is az az időszak, amikor aktívan sportolt, ám ahogy azt korábban is említette, teljesen nem adta fel a futást, és még valami: – Régen kevesebb edzéssel lehetett jobb eredményt elérni. Hogy miért? Mert mi egész nap az utcán voltunk és sportoltunk. Kívánom, hogy egyszer majd újra ez kerüljön a fiatalok, a gyerekek esetében előtérbe, ne pedig a gépesítés – fejezte be magvas gondolatait az egykori kiváló futó.
P.I.
