Ferenczi Niki EB hatodik!

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola versenyzője hatodik helyen végzett a Litvániában megrendezett Ifjúsági Triatlon Európa-bajnokságon.

0

FerencziNiki Ferenczi Niki EB hatodik!A lebonyolítás szerint a lányoknál és a fiúknál is a selejtező futamok első kilenc helyezettje és a következő három legjobb idővel rendelkező versenyző juthatott be a harminc fős döntőbe. A selejtezőkben 500 méter úszás, 12km kerékpározás és 3,6 km futás várt a 2000, 2001 és 2002-ben született ifikre. Ferenczi Nikolett a második csoportba kapott besorolást, ahol a hetedik helyen jutott tovább. Az „A” döntőbe az Eb-n jelenlévő 30 nemzetből 12 tudott versenyzőt kvalifikálni.

Niki a középmezőny végén ért partot a 300méter úszás után, majd a 8,55km-t egy nagyobb bolyban tekerhette végig egy nagyjából tíz fős szökevény csoportot üldözve. A DSC-SI tehetsége legerősebb számában a futásban parádésan teljesített, hiszen a negyedik legjobb időt produkálta a 2,4 km alatt, és egészen a hatodik helyig jött fel, ami nagyon komoly teljesítmény az első éves ifjúsági versenyzőtől.

A Panevezysben megrendezett kontinensviadalon a DSC-SI másik triatlonistája, az első selejtezőben hatodikként záró Kovács Balázs végül a 18. helyen fejezte be a döntőt.