Fikker Ferenc: „Az őszhöz képest sokat fejlődött a játékunk”

Az Akadémia U14-es csapatának edzője szerint, a csapat tavasszal sokkal tudatosabban játszott.

0

u14-1-300x177 Fikker Ferenc: „Az őszhöz képest sokat fejlődött a játékunk”

Keretben és játékban is volt változás

A keretben történt változás az őszhöz képest, négy új játékos, egy kapus és három mezőnyjátékos érkezett, mind a négyen jól illeszkedtek be, tudásukkal hozzá tudtak járulni a csapat sikeres szerepléséhez. Az őszhöz képest sokat fejlődött a játékunk, a srácok sokkal tudatosabban kezdtek el focizni, egységesek voltak, nagyobb hangsúlyt kapott a csapatjáték, amiket edzéseken gyakoroltunk, jól alkalmazták a mérkőzéseken. Ez főleg a bajnokság utolsó részében látszódott meg, amikor nagyon magabiztosan nyertünk meg mérkőzéseket, minden téren magasan ellenfeleink fölé tudtunk nőni.

Reális a harmadik hely

Harmadik helyen zártuk a bajnokságot, mondhatnám, hogy végezhettünk volna előrébb is, de ez nem lenne reális, hiszen a bajnok Videotontól mindkétszer kikaptunk, a második Puskást csak egyszer tudtuk legyőzni. Annak örülök, hogy az összjátékunk nagyot fejlődött, sokkal tudatosabbak lettünk, ennek is volt köszönhető, hogy az utolsó fordulóban, hiába volt nagy tétje a mérkőzésnek, magabiztos játékkal sikerült győznünk és megszereztük a bronzérmet. Ez a bajnoki évünk, így volt jó, ahogy volt.

Pihenés, majd új kihívások

Vége a bajnokságnak, befejeződtek az edzések, a játékosok kaptak egy hónap pihenőt. Próbálok én is feltöltődni, kikapcsolódni, még konkrét terveim nincsenek, de mindenképp szakítok időt a pihenésre, sok idő nincs, hiszen hamarosan kezdődik a nyári felkészülés, a következő bajnokságban új feladatok, új kihívások várnak rám és a csapatra. Természetesen várom a világbajnokságot, kíváncsi vagyok, milyen színvonalú lesz, a játékosok hosszú és megterhelő szezonon vannak túl, kérdés, mennyire lesznek kipihentek. Sokat fog számítani a frissesség, motiváltság. Az angolok játékára leszek kíváncsi, azt mondják, jó csapatuk van, meglátjuk, mire lesznek képesek.

A 2017-18-as bajnokság mérlege: 30 mérkőzés, 23 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség. 114 rúgott és 37 kapott gól. 70 pont és harmadik helyezés.

A csapat legeredményesebb játékos, Krajcsovics Ábel, 23 találatával a 4. lett a bajnoki góllövő listán.