Mi volt a szlengben csak flashmobként emlegetett akció célja? A Debreceni Sportélet kollektívája úgy gondolta, jót tesz a Loki játékosok lelkének, vagy szakkifejezéssel élve mentális felkészültségének, ha bő egy nappal, a Honvéd elleni rangadó előtt, ha csak néhány percre is, de kiszakadnak a napi mókuskerékből. Új edző, új impulzusok, fogalmazta meg valaki, az ácsorgó szülők közül.
A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Iskola vezetése azonnal igent mondott a felkérésnek, amikor néhány héttel ezelőtt felmerült az ötlet. A Debreceni Közlekedési Vállalat szintén partnerként kezelte az ügyet, de a sportos önkormányzati képviselőnő, Szilágyi Edina is sikeresen lobbizott az akcióért.
A nebulók odaadóan énekelték a Tankcsapda Loki indulóját, Lukács Laci és Sidi utána még percekig osztogatta az autogramot.
Azt nem tudni, hogy hagyományteremtő volt-e a dolog, csak remélni merjük. Van esély rá, hiszen 2003. augusztus 23 óta, amikor hazánkban az első villámcsődületet tartották, egyre népszerűbbek ezek a spontaneitáson alapuló események. Anno, a fővárosi Deák téren, a fenti nap délutánján, amikor megszólaltak a harangok, több ezer ember nyitotta ki egyszerre az esernyőjét. Most csak pár tucatnyian, amikor egy kósza villám után eleredt az eső.
S, hogy Dzsudzsákék hogyan fizethetik meg a közreműködők fellépti díját? Egyre gondolunk: rúgott gólokkal szombaton délután a Kispest ellen.
Az mindenesetre jó előjel, hogy a 2019-es flashmob másnapján a DVSC legyőzte a DVTK-t, reméljük a történelem ismétli önmagát.
Köszönjük a DKV Zrt. vezérigazgatójának, Tóth Szabolcsnak, illetve még egyszer a debreceni hármas körzet önkormányzati képviselőjének, Szilágyi Edinának a segítségét!
W.Gy.
Fotók: Komáromi Árpád




