Fodor Péter: „a debreceni közeg magába szippantott”

Fodor Pétert a 80’-as években jószerint mindenki ismerte Debrecenben. A korábbi szélső játékos a szurkolók egyik kedvencévé vált, hiszen a DVSC-ben, majd a Debreceni Kinizsiben is bizonyította tehetségét és mindig alázattal viselte csapata mezét. Pályafutása csúcsát 112 elsőosztályú bajnoki mérkőzés jelentette, de a másodosztályban is szóhoz jutott, valamint a harmadosztályban is futballozott. Elmondása szerint mára már ezer szállal kötődik a cívisvároshoz, és rendkívül nagy hálával tartozik a csapatoknak, valamint szurkolóknak.

0

281682039_766425117681681_1421397085280391034_n-300x186 Fodor Péter: „a debreceni közeg magába szippantott”

Erőben, egészségben érkezett a helyszínre, és mint látható, életkorát meghazudtolóan jól tartja magát. Mindezt a sportnak köszönheti?

Hatvanhét esztendős leszek júniusban, szerencsére nem kell sokat panaszkodnom. Ha találkozok az egykori csapattársaimmal, ők is elmondják, hogy szinte semmit sem változtam, amely talán a jó genetikának is köszönhető. Nem maradtam a reflektorfényben, néha ezért is csodálkoznak rám, de az idősebb debreceni szurkolók még mindig megismernek. A sport az életem szerves része maradt, és ugyan kevesebbet mozgok már, a futballt továbbra is figyelemmel követem.

Mikor figyeltek fel először tehetségére?

Egy Heves megyei kisfaluban, Vámosgyörkön nőttem fel, ahol kiskoromban éjjel-nappal rúgtam a bőrt. A grundon nevelődtem, és már ekkor is leginkább a futball szeretete motivált. Később a harmadosztályú Gyöngyös leigazolt, amely nagy kiugrási lehetőséget jelentett számomra. Edzőmtől, Pallagi Róberttől (aki később a DMTE-nél is megfordult – szerk.) rendkívül sokat tanultam, és neki is köszönhető, hogy aztán több jó ajánlatot kaptam. Még nagyon fiatal voltam, egy ilyen döntést nagyon nehéz volt meghozni. A Ferencvárostól és a Budapest Honvédtól is megkerestek, végül utóbbi klub mellett tettem le a voksom. Fél évre azonban sajnos eltiltottak, de Lakat Károly edzésein ennek ellenére is szorgalmasan, alázatosan dolgoztam és folyamatosan fejlődtem. A magas szintű sportkarrierem így indult, majd a folytatásban is felejthetetlen élmények értek.

portre-300x227 Fodor Péter: „a debreceni közeg magába szippantott”

Hogyan vezetett útja aztán Debrecenbe?

A Honvédban főleg a kupameccseken jutottam szóhoz, majd fél évig Szentendrén, a Kossuth KFSE-ben kölcsönben játszottam, ahol az Aranycsapat jobbszélsője, Budai II. László volt a mesterem. A fárasztó edzések után a többiekkel egy Traubisoda és egy zsíros kenyér mellett sokszor közvetlen beszélgetéseket folytattunk a büfében, amely a javunkat szolgálta, hisz még egységesebbé váltunk. 1975-től két éven át voltam katona, de természetesen mellette a labdarúgást sem hanyagoltam, igencsak jó körülményeket teremtettek elő nekem. Mikor leszereltem, Huszti Ferenc keresett meg Debrecenből, és 1977 februárjától a cívisvárosban folytatódott a pályafutásom, először még kölcsönben. Az NB I/B osztályban szereplő DVSC célja az élvonalba kerülés volt, de Makray Balázs edzősége alatt ez nem jött össze. Örök emlék marad, mikor több mint tízezer szurkoló előtt játszottunk a Vágóhíd utcai stadionban. Valamennyi mérkőzésen varázslatos volt a hangulat, amely annak is köszönhető, hogy rajongóinkkal rendkívül jó kapcsolatot ápoltunk. Mikor az egy forintos villamosjeggyel jártam az edzésekre, akkor is sokan megállítottak és beszélgettünk hosszasan, a fő téma pedig mindig a Lokira hegyeződött. Hihetetlenül sokat köszönhetek Debrecennek, többek között a páromat, későbbi feleségemet, Évát is itt ismertem meg, és maradtam aztán ebben a csodálatos városban.

A DVSC mellett többek között még a Kinizsinél megfordult, és a cívisváros egyik meghatározó játékosává vált. Milyen érzés volt számára, hogy Debrecenben két együttesnél is bizonyíthatott?

Már közel harminc éve felhagytam a labdarúgással, így már nem is tudom pontosan melyik évben mely csapatban játszottam, de az aktuális klubomért mindent megtettem, a pályán csúsztam-másztam a győzelemért. Sok szép emléket tudnék visszaidézni, a csapatoknál szerzett kapcsolataim pedig meghatározták életem későbbi szakaszát. Mint említettem, először még kölcsönben játszottam a DVSC-nél, ahol olyan játékosoktól tanulhattam, mint Maczkó Gyula, Potyók Lajos, Kun Gyula vagy Lipők Lajos, később pedig Tóth Ernő, Szabó József, valamint Menyhárt Ernő is hozzánk érkezett. 1980-ban az Újpest ellen 3–2-re megnyert derbin tértem vissza a Lokihoz (akkori nevén DMVSC – szerk.), ahol öt éven keresztül, összesen 112 alkalommal jutottam szóhoz. Kovács Ferenc bácsi irányításával egészen jó teljesítményt nyújtottunk, a csapategységünk egyedülállónak számított. Később a Nagy Gyuri bácsi, majd Molnár „Maki” János vezette Debreceni Kinizsinél is megfordultam, ahol a csapattársaim közé sorolhattam többek között Bodonyi Pétert, Takács Barnát és Szabó Bandit. Erősségeim közé a bal lábam és a robbanékonyság tartozott, melyből fakadóan „robogó pandúrnak” neveztek, legtöbbször pedig balszélsőként vagy balhátvéd pozícióban játszottam. Sajnos a sérülések nem kerültek el, mikor a vállam műteni kellett, hosszabb időre kidőltem a sorból, de nagy erőt jelentett, hogy a debreceni alakulatok mindig számítottak rám. Rövid ideig egyébként még a Mikepérccsel a megyei első osztályban is kipróbáltam magam, de egy újabb sérülés után már nem folytattam tovább. Pályafutásom akár másképp is alakulhatott volna, ám döntéseimet nem bántam meg, karrierem így volt kerek, egész.

akciokep-217x300 Fodor Péter: „a debreceni közeg magába szippantott”

Mivel kereste kenyerét miután felhagyott a labdarúgással?

A DMVSC egykori kapusa, Gulyás János még sokáig focizhatott volna, azonban nagyobb lehetőséget látott egy építőipari vállalkozás létrehozásában. Mint megtudtuk, remekül döntött, hisz egy nyereséges üzletember vált belőle, karrierem után pedig 28 éven keresztül, egészen a nyugdíjig én is a Gulyás Tüzépen dolgoztam.

Nem fordult meg a fejében, hogy edző legyen?

Amikor aktív labdarúgó voltam, természetesen gondoltam rá, néhány csapattársammal együtt edzői képzésekre is jártam. Azonban annak ellenére, hogy szeretek fiatalokkal dolgozni, nem szerettem volna a bizonytalannak kitenni magam. Az edzői hivatás nagyon szép, de abban az időben nem lehetett kizárólag erre alapozni a jövőt. Leginkább ahhoz hasonlítható, ahogy a varjak előbb még nyugodtan ülnek a fán, majd az elhesegetésük után ugyanúgy visszaszállnak egy másik ágra. A trénerekkel mégsem szakadt meg a kapcsolatom, a mérkőzéseket folyamatosan látogattam, így mondhatni: a futball továbbra is a szívem ügye maradt.

csapatfekete-186x300 Fodor Péter: „a debreceni közeg magába szippantott”

Egykori csapattársai közül kivel tartja még a kapcsolatot?

Miután szögre akasztottam a stoplist, még nagyon sokáig összejártunk a többiekkel, de aztán az országban szétszéledtünk, ezáltal a kapcsolatot sem tudtuk napi szinten tartani. Különösen érdekes, hogy többen is elpártoltunk a focitól, és más irányba eveztünk. Nagyobb körben legutóbb 2020-ban a DVSC–Paks meccs előtt gyűltünk össze, Szigeti Bandiékkal hosszasan beszélgettünk a múltról. Azonban sajnos már nagyon sok egykori csapattársam eltávozott köreinkből, a hajdani edzőimről nem is beszélve. Mostanság Szabó Józseffel szoktam összefutni Debrecenben, a közösségi médián keresztül pedig Menyhárt Ernővel vitatom meg például a modern labdarúgás jelenlegi helyzetét.

A futball közegén belül miben látja a legnagyobb változást?

Régen a falvakból óriási volt a merítési lehetőség, de ezt felváltották az akadémiák. Ahhoz, hogy egy tehetség eljusson a legmagasabb szintre, a szerencse faktorok mellett jóval több pénzre van szükség. A körülmények javultak, mára már elképzelhetetlen a profi mérkőzéseken a sárdagasztás. A labdarúgók azonban eltávolodtak a szurkolóktól, ezáltal sokkal személytelenebb a jelenleg aktív játékosokkal a kapcsolatunk. Összességében tehát úgy gondolom, hogy más lett a szemlélet, az információáradat és a rohanó világ a szeretett sportágunkat is elérte.

csapatszínes-201x300 Fodor Péter: „a debreceni közeg magába szippantott”

Napjainkban hogyan lehet összekovácsolni egy ütőképes csapatot?

Egy alakulat fő ereje mindig az összetartásban rejlik. A klubért, a képviselt városért és persze a szurkolókért meg kell halni a pályán, kicsit sem lehet tartalékolni. Amellett, hogy rengeteg anyagi támogatásra van szükség, egy karakteres, szerethető gárdába kell néhány vezéregyéniség, akik példát mutathatnak a helyi kötődésű fiataloknak. Debrecenben egyre inkább ilyen irányba haladnak, ami számomra tetszik. A DVSC-ért idén is szorítottam, örülök, hogy a csapatnak sikerült a bennmaradás.

A mérkőzéseket ezek szerint továbbra is látogatja?

Természetesen, a Nagyerdei Stadionba még bérletem is szól. Ha kimegyek egy meccsre, mindig integet egy-két ismerősöm, de még a szurkolók közül is meg szoktak ismerni, ami mindig egy plusz töltetet jelent. A debreceni csapatok eredményeit mindig figyelemmel követem, még akkor is, ha nem tudok a helyszínen jelen lenni.

Családjáról mit lehet tudni?

Feleségemmel, Évával boldogan éljük a napjainkat Debrecenben. Kedvesem sokáig az idegenforgalomban dolgozott, és bár hozzám hasonlóan ő is nyugdíjas, még a Debreceni Egyetem egyik diákszállójában néha besegít. Fiunk, Péter távol maradt a futballtól, de mikor például a Loki a Bajnokok Ligájában szerepelt, még Firenzében és Liverpoolban is szurkolt a csapatnak. Fiam egyébként az Oláh Gábor utcai Stadiontól általában nincs is távol, hisz a Sporthotel recepciós vezetője. Ha Dombi Tibi, Igor Bogdanovics, vagy Szatmári Csaba arra jár, gyakran szóba elegyednek egymással, ezáltal még többet hallok a sikerkorszak szereplőiről. Mivel a szüleim már meghaltak, nővérem pedig máshol él, így a szülőfalumba egyre ritkábban szoktunk visszatérni, de a képalbumokat böngészve gyakran nosztalgiázok.

Összességében mit jelent magának Debrecen?

Mára már gyakorlatilag minden ideköt, szeretem a város összes pontját. Hálás vagyok a helyi csapatoknak, hogy annak idején szállást biztosítottak és jó körülmények között élhettem. A szurkolóknak is rendkívül sokat köszönhetek, hiszen egy-egy kellemetlen vereség után hiába dobálták hozzánk néha a tíz-húsz filléreseket, minden alkalommal biztattak bennünket és a tőlük telhetőt megtették értünk és a klubért. A debreceni közeg magába szippantott, örülök, hogy pályafutásom nagy részét itt töltöttem. Legyek a Nagyerdőn vagy a főtéren, az emberek közvetlenek velem, megbecsülnek és ennél több nem is kell. Nem tudom még mit hoz számomra a jövő, de annyi biztos, hogy a DVSC szent és sérthetetlen marad.

T.H.

Fotók: Magánarchívum