Fotó: Kovács Péter
Legutóbbi három mérkőzésén egyaránt kapott gól nélkül aratott győzelmet a Debreceni Egyetem labdarúgócsapata, Sándor Tamás tanítványai előbb a BKV Előrét, majd a Kisvárda II-t, legutóbb pedig az Egert fektették két vállra. A rangadókon aratott sikereknek köszönhetően előzött és megszilárdította a tabellán elfoglalt második helyét a debreceni alakulat, amely idén eleddig mindössze négy vereséget szenvedett, lemaradása ugyanakkor így is tizenhárom pont a listavezető Kazincbarcikához képest.
Az egyetemistákra vasárnap délután újabb erőpróba vár, méghozzá a tabellán ötödik Tiszaújváros otthonában, s bár a helyi termálfürdő a stadion tőszomszédságában található, nem kikapcsolódni, hanem három pontért kelnek útra a mieink. Vendéglátóink legutóbbi öt mérkőzésükből csupán egyet, a Putnok elleni összecsapást veszítették el, így a debreceniekhez hasonlóan jó formában várhatják a vasárnapi rangadót. Nagy Dávid Balázsra és Bartusz Dánielre különösen érdemes lesz odafigyelni, ketten együtt összesen 31 gólt termeltek az eddig lejátszott 28 bajnoki mérkőzésen.
Ősszel a vártnál jóval könnyebben nyertek az egyetemisták, akkor hazai környezetben Tochukwu duplája mellett Virág Ákos, Székely Dávid és Ibrahima Sidibe találatával ötgólos győzelmet arattak a Tiszaújváros felett Sándor Tamás tanítványai. Ezúttal vélhetően nem lesz ennyire egyoldalú a játék képe, de az erőviszonyok alapján a debreceniek tűnnek esélyesebbnek, amennyiben a már megszokott szervezett védekezéshez gólerős támadójáték társul, három ponttal távozhatunk a fürdővárosból.
Labdarúgó NB III, Keleti csoport, 29. forduló
Termálfürdő FC Tiszaújváros – DEAC
Tiszaújváros Sportcentrum, 04.10. 16:00
P.G.




