
A DVSC 120. születésnapjának hétvégéjén az első számú debreceni labdarúgócsapat az Újpesttől 2–1-es vereséget szenvedett, de a kis Loki a harmadosztályban még visszavághatott volna a lila-fehéreknek. A fiókcsapatok szeptemberi összecsapásán hajdúsági győzelem született, így Szűcs János alakulata hasonló eredményben reménykedett.
A vasárnapi mérkőzés első lövését Sármány Kristóf jobb szélről, éles szögből eresztette el, azonban az újpesti védelem szögletre mentett. A sarokrúgás elvégzése után az Újpest szerezte meg a labdát és vezethetett támadást, a szélről érkező beadás Kálnoki-Kist találta meg, aki célba vette a rövid alsót, ám a labda a menteni igyekvő Baranyai lábáról vágódott a kapuba. Azonnal jött a debreceni válasz, a 7. percben Gyönyörű Gergő szöglete után Sós Bence öt méterről fejelt a vendégek kapujában. A gyors gólváltást követően leginkább mezőnyben zajlott a játék, mindkét oldalon adódtak lehetőségek. A piros-fehér drukkerek számára érdekes lehetett, hogy a DVSC korábbi többszörös bajnok és kupagyőztes, valamint Bajnokok Ligájában is szereplő játékosa, Szakály Péter ezúttal a lila-fehéreket erősítette, és bár a sebessége megkopott, sok pontos passzal látta el társait. Egy küzdős, hajtós találkozót láthattunk, a 35. percben Gyönyörű Gergő közel járt a gólszerzéshez, ám a bal szélről tekert lövését a vendégek kapusa, Tomori Zoltán ujjheggyel fölé tolta. A szünet előtt óriási volt az iram, két újpesti helyzet után Farkas Tamás is veszélyeztetett, Tordai Balázst pedig buktatták a tizenhatoson belül, de a játékvezető kifele intett. A hatalmas pörgés már nem eredményezett újabb találatot, így a csapatok 1–1-es állásnál vonulhattak az öltözőbe.
A második félidő elején többnyire a piros-fehérek támadtak, de a kapuig nehezen jutottak el. Egy hiba után Yahaya Abdoulaye kontrából veszélyeztetett, de lövése mellé ment. A fővárosi gárda egyre inkább átvette az irányítást, de hol a debreceni hátvédek mentettek, hol pedig a vendégek támadói céloztak pontatlanul. Eckl Patrik rosszul sikerült szabadrúgása után még magasabb fokozatra kapcsolt a Lokomotív, Sármány Kristóf megmozdulása az újpestiek számára nagy veszélyt jelentett. Gyönyörű életerős löketét a vendégek kapusa bravúrral hárította, de szabadrúgásból Sós is majdnem betalált. A 76. percben a cívisvárosi alakulat azonban ismét hátrányba került, a csereként pályára lépő Place Milan Edhil egy jól eltalált lövéssel az eredményt 2–1-re módosította. Mindent egy lapra feltéve ment előre a Vasutas, a játékosok nagyot küzdöttek, de a szerencse elkerülte őket, Farkas lövése fölé ment, Rácz Balázs sem talált a kapuba, Sós Bence szabadrúgása pedig az ellenfél játékosairól vágódott ki. A gólok számában már nem is történt változás, így a szombati NB I-es meccs után a harmadosztályban is 2–1-es újpesti győzelem született.
Egy lefelé tartó spirálba került Szűcs János alakulata, mely gárdát egyszer sem focizta le ellenfele, bármelyik meccset nyerhették volna, ám a szerencsével is hadilábon állnak. Rendezni kell a sorokat, a tudás meg van ahhoz, hogy kilábaljon a csapat a gödörből.
NB III Keleti csoport, 25. forduló
DVSC-II. – Újpest-II. 1–2 (1–1)
DVSC: Lisztes – Baranyai, Tordai, Szujó, Sármány (Simon 76’), Farkas T., Gyönyörű (Kovács R. 76’), Sós, Balla (Kenderesi 82’), Kalafat (Rácz B. 68’), Kovács G.
Vezetőedző: Szűcs János
Újpest: Tomori – Kovács D., Szakály P., Benyó, Szűcs, Abdoulaye (Edhil 74’), Kálnoki-Kis (Horváth B. 87’), Kone, Fehér, Bíró M. (Jarolim 79’), Eckl
Vezetőedző: Mundi Viktor
Gólszerzők: Sós 7’, illetve Baranyai (öngól), Edhil 76’
Szűcs János: Egyből helyzettel kezdtük a mérkőzést, de aztán egy vétlen szituációból ismét egy öngólt rúgtunk. Egy szép találattal visszajöttünk a meccsbe, majd a félidő hátralévő részében inkább a mi akaratunk érvényesült. A második játékrészben ki-ki meccs alakult ki, próbáltunk cserékkel frissíteni, de egy ellentámadásból az ellenfél eldöntötte a pontok sorsát. Végig nagy akarattal futballoztunk, de a szerencse ezúttal sem állt mellettünk.
T.H.




