Fórián Csilla: „minden idők legerősebb mezőnye jött össze Katowicében”

A lengyelországi Katowice adott otthont múlt héten a senior tollaslabdázók világbajnokságának. Hat kontinens, 56 országából, 1507 versenyzője gyűlt össze, a mezőnyben egyedüli magyarként Gondáné Fórián Csilla is pályára lépett. Csilla, ahogy megszokhattuk tőle, most is nagyon jó teljesítményt nyújtott, a nagyon erős mezőnyben a harmadik helyet szerezte meg.

0

67812353_484269259058262_7923479358423957504_n-300x225 Fórián Csilla: „minden idők legerősebb mezőnye jött össze Katowicében”

Több szempontból sem volt tökéletes a felkészülésem a világbajnokságra, ugyanis a mostani versenyt, az eddigiekkel ellentétben, nem szeptemberben, hanem augusztusban rendezték. Mivel tanár vagyok, a felkészülést csak a tanítási év után tudom elkezdeni, így erre egy hónappal kevesebb időm volt. A másik, hogy kiutazás előtt két héttel megsérültem, a jobb combom meghúzódott, ez ugye a kitámasztó lábam, ezért csak álló helyzetben tudtam edzeni, folyamatosan fagyasztottuk a combom. Mindkét edzőm nagyon rendes volt, különösen Borbély Sándor segített sokat, délelőtt és délután sokat foglalkozott velem, technikáztunk. Ez egy buta sérülés volt, egy hirtelen mozdulat következménye, ami elkerülhető lett volna.

A verseny előtt úgy éreztem, nagyon nehéz a sorsolásom, de nem ez, hanem a mezőny volt roppant erős, ráadásul én voltam a legidősebb. Első kiemeltként már a második körtől olyan ellenfelekkel játszottam, akikkel korábban döntőztem. Úgy gondolom, minden idők legerősebb mezőnye jött össze Katowicében. A negyeddöntőben én voltam az egyedüli európai, a többiek mind ázsiai származásúak, ott pedig a tollaslabda, mint az asztalitenisz is, nemzeti sportnak számít. A döntőbejutásért a tajpeji Shyu Yuh Ling ellen maradtam alul. Nagyon szomorú voltam a mérkőzés után, majdnem sírtam, mivel mindig a tökéletességre törekszek, szeretnék minél jobb eredményt elérni. Valószínű, kell még néhány nap, esetleg egy hónap, hogy átértékeljem a világbajnoki szereplésem.

68812120_1547945932015186_4438394516214382592_n-225x300 Fórián Csilla: „minden idők legerősebb mezőnye jött össze Katowicében”

Párosban és vegyespárosban is neveztem, ez számomra azért is jó, mert közben szokom a csarnokot, a bírókat, a hangulatot, felszabadultabb leszek, egyéniben nem stresszelek annyira a nehéz meccseken. Sajnos párosban nem tudtam elindulni, mivel páromnak, aki szintén olimpikon volt, a világbajnokság előtt egy héttel megműtötték a vállát. Vegyesben egy nálam jóval fiatalabb partnerrel játszottam. Magas, nagyon jó fizikumú fiú, de nem páros játékos. Ennek ellenére, nagy meglepetésre, már az első körben legyőztük az ötödik kiemelt dán párost, majd egy nagyon erős finn kettőst, utána pedig egy dán/holland duót. Három olyan párost tudtunk legyőzni, akik ellen nem gondoltuk volna, hogy van esélyünk. Egyetlen győzelem kellett volna még, hogy érmet szerezzünk, sajnos nem sikerült, így az 5.-8. helyen végeztünk.

Tanulsága számomra a világbajnokságnak, hogy nem elég a hétköznapokon a napi két edzés, többet kell dolgoznom, hétvégenként el kell járnom futni. Azt, hogy idén még milyen versenyeken fogok pályára lépni, most még nem tudom, a csapatbajnokságon viszont biztos, hogy indulok.

69110158_2282774381818611_1685351407537881088_n-300x225 Fórián Csilla: „minden idők legerősebb mezőnye jött össze Katowicében”

Szeretném megköszönni a Decathlon és a Hajdú Gabona (dr. Lakatos Zoltán) támogatását, valamit férjemnek és lányom barátjának, Tarlós Ádámnak a segítségét. Ádám meccsek között edzőpartnerem volt, a mérkőzések közben meg a segítőm. Azért tudott eljönni velem, mert a lányom, a világbajnoksággal egy időben olimpiai ranglistaversenyen vett részt Görögországban. Érdekesség, hogy időben szinte egyszerre nyertük és veszítettük meccseinket. Daniella, mint én, szintén a harmadik helyen végzett.