Futsal: Hidegzuhany után szívmelengetés

Rangadót rendeztek Debrecenben – a Nyíregyházát fogadta a DEAC.

0

307487748_524074906389002_8024067927377854329_n-300x170 Futsal: Hidegzuhany után szívmelengetésFotó: deac.hu

Az NB I 9. fordulójának debreceni rangadóját határozottabban kezdte a bajnokság újonca, a Nyíregyháza. Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy már a 3. percben megszerezték a vezetést a vendégek, a debreceniek nehezen, hosszú idő alattvtalálták meg csak a rést a vendégek pajzsán – sokáig pajzsként funkcionált a védekezésük. Majd 1 perc alatt háromszor is megzörrent a nyíregyháziak hálója. A gólszerzők sorrendben: Thiago, Szabó, majd ismét Thiago. A gólok szebbnél szebbek voltak, hol pontrúgásból volt eredményes a DEAC,  hol ziccerből, hol mezőnyből. 11 perc játékot követően 3–1 állt az eredményjelzőn. Az első félidőben még sikerült a vendégeknek a szépítés, így 3–2-vel vonultak pihenőre a felek.

A második játékrész még jobban sikerült hazai szempontból. A második félidő negyedik percében az addig is remekül futballozó Deiby Arango növelte a DEAC előnyét, majd két perc múlva Nagy is betalált. Az 5–2-es eredménynél befújtak egy büntetőt a cívisvárosiak ellen, de Tóth Benedek akkora magabiztossággal állt a vonalra, hogy sikerült is megfognia a labdát. Az utolsó három percre pedig maradt még három hazai gól, ekkorra olybá tűnt, a vendégek elfáradtak. Előbb Szabó, majd Tóth Attila, végül Szatmári szerzett gólt, 8–2-re győzött a DEAC.

Futsal NB I 9. Forduló

DEAC-Á Stúdió Futsal Nyíregyháza 8–2 (3–2)

DEAC: Krajcsi – Nagy, Harmati, Szatmári, Tóth A.

Cserék: Tóth Benedek, Deiby Arango, Thiago, Rácz, Sándor, Harcsa, Szabó, Tóth Barnabás

Vezetőedző: Elek Gergő

Gólszerzők: Thiago 10′, Szabó 10′, Thiago 11′, Deiby Arango 24′, Nagy 26′, Szabó 37′, Tóth A. 39′, Szatmári 40′

P.I.