Fűzfői Márk: „ma már nem is tudnám elképzelni foci nélkül a napjaimat”

A DVSC DLA U15-ös csapatának korosztályos válogatott játékosa több poszton is bevethető, de mint elmondta, legjobban baloldali támadóként szeret játszani.

0

Fűzfői1 Fűzfői Márk: „ma már nem is tudnám elképzelni foci nélkül a napjaimat”Sikerült a szünetben kipihenni a fáradalmakat? Mivel telt a téli pihenő?

Jól telt a szünet, amit legfőképp a családommal és a barátaimmal töltöttem. Teljes mértékben sikerült kipihennem magam, azért mikor volt rá lehetőségem, előkerült a labda egy kis focira.

12 találattal vezeted az U15-ős bajnokság góllövőlistáját. Elégedett vagy ezzel?

Ha az egész őszt nézem, lehetett volna ez a szám több, mivel az utolsó pár mérkőzésen nem sikerült a kapuba találnom. Ettől függetlenül elégedett vagyok, azon leszek, hogy a folytatásban még többször betaláljak az ellenfelek kapujába.

Az őszi teljesítményedet hogyan értékelnéd?

Jól kezdtem a szezont, már az első mérkőzésen két gólt sikerült rúgnom az Újpestnek, majd a többi találkozón is növeltem a találataim számát. Voltak olyan mérkőzések, amiken többet nyújthattam volna, az ősz végére a góllövés is elmaradt, de ettől függetlenül úgy érzem, jó teljesítményt nyújtottam.

Hogy kerültél közelebbi kapcsolatba a focilabdával?

Szüleim négy éves koromban beírattak ovifocira Vámospércsen, nagyon megtetszett a játék, megszerettem, ma már nem is tudnám elképzelni foci nélkül a napjaimat. Később részt vettem a DLA két napos válogatóján, mire hazaértem, már anyukámat értesítették, hogy mehetek próbajátékra, ahol megfeleltem, így a debreceni akadémiára kerültem.

Szüleimnek nagyon sokat köszönhetek, mindenben támogatnak, édesanyám visz minden edzésre, mikor teheti édesapám is elkísér, de ő munkája miatt sajnos sokat van távol.

Ki fedezte fel, hogy van érzéked a focihoz?

Amikor bekerültem Debrecenbe, Pénzes Laci bá mondta, van tehetségem a labdarúgáshoz, ő volt az első edzőm.

Fűzfői2 Fűzfői Márk: „ma már nem is tudnám elképzelni foci nélkül a napjaimat”Támadó, középpályás, védő. Mindhárom poszton játszol, igazából hol érzed leginkább otthon magad?

Igazából a balszélső támadó posztot szeretem. Jani bácsi (Németi János) viszont úgy gondolta, támadó középpályásként is megfelelnék, így az utóbbi mérkőzéseken már ezen a poszton szerepeltem, de ha a védelemből kiesik egy ember, ott is tud használni.

A korosztályos válogatottnál mindig védőt játszottam a barátságos mérkőzéseken, de jelezték, legközelebb támadóként is kapok lehetőséget.

Mik az erősségeid és érzésed szerint, miben kell mindenképp fejlődnöd?

Gyors vagyok, jó technikai adottságaim vannak, az 1-1, 1-2 szituációkat jól oldom meg. Látok a pályán, ezért is kerültem be a középpálya tengelyébe. Amiben feltétlenül fejlődnöm kell, az a fejjátékom. De bőven van még hová fejlődnöm a játék minden elemében, edzéseken mindent megteszek, hogy minél többet elsajátítsak a labdarúgásból.

Mi a fontosabb számodra, a góllövés vagy a csapat sikeres szereplése?

Elsősorban a csapat eredményes szereplése fontos számomra, én egy tagja vagyok a csapatnak, mérkőzéseken én is mindent megteszek, a jó eredmény eléréséért. Jó érzés, mikor sikerül betalálnom az ellenfelek kapujába, de ha nem én szerzem a találatot, annak is nagyon örülök.

Van példaképed? A nagycsapatból kinek a játéka tetszik?

Igen. Magyar játékosok közül Dzsudzsák Balázs, külföldiek közül pedig Eden Hazard. A DVSC- ből Varga Kevin játékát szoktam figyelni. Mindhárman technikás, gyors játékosok, próbálok minél többet ellesni tőlük.

Iskola, utazás, edzés. Könnyen össze tudod egyeztetni mindhármat?

Tanulással nincs problémám, jelenleg még 8. osztályba járok Vámospércsen. A tanulás, utazás, edzés, mérkőzések sok időt elvesznek, de nincs ezzel különösebb gondom. Ez nem teher számomra, hiszen feltett szándékom, hogy sikeres profi focista legyek.

Kevés szabadidőd általában mivel telik?

Általában pihenéssel, de a foci ilyenkor is jelen van, a TV-ben bátyámmal és ha apukám itthon van, vele is, meccseket szoktunk nézni. Az olyan feladatokat, amiket itthon is el tudok végezni, gyakorlom, mellette erősítek is. Régebben kerékpároztam, erre most kevés lehetőségem van.

Barátaid a csapatból vannak?

Legfőképpen igen, hiszen velük vagyok a legtöbbet, Bényei Ágoston, Farkas Tomi, Lipcsei Peti, Baranyai Nimród akikkel jó barátságban vagyok, szoktunk összejárni és a DVSC mérkőzésekre kimenni együtt.

Visszatérve a focihoz. Tavasszal újabb 12 góllal elégedett lennél?

Mindenképpen szeretnék többet szerezni, ehhez minden mérkőzésen maximumot kell nyújtanom, jobban kell koncentrálnom és jó döntéseket kell hoznom a kapu előtt.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

A következő tanévet már Debrecenben, a Balásházyban fogom elkezdeni, mindenképp cél, az érettségi megszerzése. A labdarúgásban szeretnék minél többet fejlődni, bizonyítani a korosztályos csapatokban, idővel felkerülni a felnőtt keretbe. Debrecenben képzelem el a jövőm, szeretnék meghatározó tagja lenni majd a DVSC-nek.

 

 

Németi-János Fűzfői Márk: „ma már nem is tudnám elképzelni foci nélkül a napjaimat”
Németi János U15

Német János, Márk edzője: Márk hat éve van a DLA-nál, egy ballábas, nagyon kreatív játékos. Nagyon jó a helyzetmegoldó lépessége, gyorsan tud jó döntéseket hozni a pályán. Gólérzékeny, ezt mutatja, hogy vezeti a bajnokság góllövő listáját. Több poszton is használható, akár szélső támadóként, belső középpályásként és baloldali védőként is bevethető, mindhárom helyen jó teljesítményekre képes. Csak jókat tudok róla mondani, azok közé tartozik, akikről minden edző álmodik. Remek ember és nem utolsó sorban, jó tanuló. Minden adottsága meg van, hogy idővel kiváló játékos váljon belőle. Természetesen, van még hová fejlődnie, legfőképp a fejjátékban.