Gólokban és plüssmacikban sem volt hiány

November 30-án este a mieink a Hokiklub Budapest csapatát fogadták a Debreceni Jégcsarnokban. Nemcsak a játékosok, hanem a szurkolók is nagyon várták ezt a mérkőzést, bízva abban, hogy a debreceni együttes ez alkalommal lezárja az utóbbi időszak gyengébb sorozatát és elindul a felfelé vezető úton.

0

21-300x200 Gólokban és plüssmacikban sem volt hiány

Lendületes játékkal indult a mérkőzés. A DEAC-os legénység rögtön támadólag lépett fel, a vendégek igyekeztek átvenni a tempót, a nézők pedig plüssmacival és más plüssfigurákkal a kezük ügyében várták az első hazai gólt. 04.18-nál jött el a nagy pillanat; Németh Attila a saját védekező harmadából indult, átcselezte magát a pályán, majd elegánsan helyezte a pakkot Kiss Bence hálójába. Szép számmal repültek a macik a jégre, a „takarító brigád” azonban remekül dolgozott, csak rövid ideig állt a játék. 05.25-nél folytatódott a gólszüret, ezúttal Hári vágta be Márton Koppány kapu mögül visszatett korongját. Nem sokkal később Izacky ugrott ki, a lövését azonban hárította a vendégek hálóőre. A harmad közepe táján éledezni kezdett a juharleveles alakulat, próbálkozásaikat néhány veszélyes helyzet jelezte. A 16. percben Berta Ákos támadta a vendégkaput, megkerülte és miközben mindenki beadást várt, begyömöszölte a pakkot a rövidbe. Minden tekintetben fölényben játszott a hazai gárda, a kapura lövések aránya (21-11) hűen tükrözte mindezt.

A 2. játékrész elején elsősorban a küzdés dominált. 22.49-nél a vendégektől Berendit állították ki, az emberfórból nem született gól, de egyenlő létszámban is felálltunk a Hokiklub kapuja előtt. 27.05-nél a szórványos ellenakciók egyikéből szépített az ellenfél; Orbánra nem léptek ki a mieink, ő pedig a hálóba lőtte a pakkot. Három perccel később hosszasan kevergettünk a fővárosi csapat harmadában, a korong hátrakerült Kovács Bronson-hoz, a hazai bekk egyre beljebb csalta magát, majd éles szögből a hálóba bombázott. Dicséret illeti a játszótársakat is, akik nagy forgalmat generáltak Kiss Bence ketrece előtt! Nem kellett sokat várni a következő hazai gólra sem: 35.43-nál Vincze Péter találta meg a koronggal Márton Koppányt, akinek arra is volt ideje, hogy felnézzen, azután kilőtte a felső sarkot. 37.30-nál Németh Árpád 2 percet kapott testre ütésért, a fórt pedig egy villámgyors, közeli lövéssel Németh Attila váltotta gólra. A mieink öt gólos előnyével vonultak a csapatok az öltözőbe.

5c026ce324506-300x200 Gólokban és plüssmacikban sem volt hiány

A 3. harmadban azonnal beszorították ellenfelüket a mieink. Már az első percben tovább növeltük a különbséget, Izacky és Turcotte akcióját Hári góllal fejezte be. 41.31-nél újra Németh Árpád, majd Satek került a büntetőpadra. Az egyik debreceni támadás követte a másikat, miközben Hetényi Zolinak is akadt dolga, a 12. perc táján egy szólót is hatástalanított. A hazai gólcsendet 54.36-nál Izacky törte meg, Berta passzát értékesítette. Egy perc múlva újabb gólnak tapsolhatott a hazai publikum, ezúttal Kuleshov lőtte be Silló átadását. És még nem volt vége; 59.18-nál Salló szinte kaputól kapuig vezette a pakkot, majd a hálóba varázsolta.

A debreceni legénység a játék minden fontos elemében felülmúlta ellenfelét és ilyen arányban is megérdemelten győzött. A mieink fölényét jól mutatja az kapura lövések (57-26) statisztikája is. A csapat lendületesen, ugyanakkor fegyelmezetten hokizott, jó volt látni, hogy ismét működik David Musial taktikája. Hetényi Zoli magabiztosan védett, 96.15 %-os hatékonysággal hárított.

David Musial elégedetten nyugtázta fiai szép sikerét: „Úgy gondolom, hogy végig jól játszottunk, tíz gólt is tudtunk szerezni ezen a mérkőzésen. Az volt a meccs nehézsége, hogy végig fókuszálnunk kellett. Egyszer történt egy kis hiba, abból jött a bekapott gól, tehát a lényeg az, hogy a fókuszt fenn tudjuk tartani mindig. Nyilvánvaló, hogy minden meccs fontos, azok lesznek a következők is, a lényeg az, hogy ezt a formát fenn tudjuk tartani, játsszunk jól és akkor ezeken a találkozókon felkészülhetünk a következő mérkőzésekre. A fiatalokkal kapcsolatban egyszerű a képlet, ha jól játszanak, meg fogják kapni a lehetőséget.”

DEAC vs Hokiklub Budapest 10-1 (3-0, 3-1, 4-0)
Gólszerzők: Németh A.(2), Hári(2), Berta, Kovács Br., Márton, Izacky, Kuleshov és Salló, illetve Orbán A.

Fotók:deacjegkorong.hu