
Nem mindennapi kulisszák között, hazánk egyik legszebb és legmodernebb létesítményében rendezték a női futsal NB I 5. fordulójának rangadóját, a Vasas vadonatúj sportcsarnokában a TFSE látta vendégül a DEAC gárdáját. A hatcsapatos élvonal kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy a házigazda fővárosiak első négy mérkőzéséből három is döntetlennel végződött, míg a negyediket megnyerték, miközben a DEAC három győzelem után legutóbb az Astra ellen elszenvedte szezonbeli első vereségét, így javítási szándékkal látogatott a fővárosba.
Az első percekben gyűrték egymást a csapatok, többnyire a mezőnyjáték dominált, s bár Kovács Szilvia lövésénél a hazaiak álltak közel a gólhoz, vezetést mégis a DEAC szerzett, André sarokrúgását a hosszún érkező Krascsenics lőtte a kapuba. Nem sokkal később megdupláztuk előnyünket, miután Horváth Viktória szerzett labdát Grubertől, majd Ősz Csengét is kicselezve gólra váltotta a helyzetet. Kétgólos hátrányban átvette a kezdeményezést a TFSE, Kiss Gabriella lövését Pócsik a gólvonalról mentette, majd egy végletekig kijátszott támadás végén Kovács lövése a kapufáról épp Gruber elé pattant, aki közvetlen közelről kozmetikázott az eredményen. Ezzel azonban még nem volt vége az események sorozatának, a debreceni időkérést újabb két vendég találat követte, André Antónia előbb egy védelmi megingást használt ki könyörtelenül, majd egy szép támadás végén volt eredményes.
Háromgólos debreceni előnyről kezdődött a második játékrész, melynek elején a TFSE volt aktívabb, két szép kombináció végén Kiss Gabriella és Pádár Anita is közel járt a gólszerzéshez, ám Torma kapus remekül állta a sarat. Helyzetek a túloldalon is adódtak szép számmal, elsősorban Krascsenics előtt, ám Ősz is ihletett formában védett, s a szerencse sem fogta a debreceniek pártját. Horváth Viktória az első félidei lehetőségéhez kísértetiesen hasonló helyzetben törhetett kapura, ám ezúttal nem tudott túljárni a hazai hálóőr eszén, ám ami késett, nem múlott, hat perccel a vége előtt pontot tettünk a találkozó végére. A hajrában egy banális védelmi hibát kihasználva újabb gólt szerzett a DEAC, amely a szezonban először jutott el hat találatig, s rangadó helyett kiütötte a mindeddig veretlen TFSE gárdáját.
TFSE – DEAC 1–6 (1–4)
Budapest, Vasas Sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Boros
DEAC: Torma – Tóth N., Krascsenics, Üveges, Horváth
Csere: Pócsik, André, Nagy A., Czégény
Gólszerzők: Gruber 16’, ill. Krascsenics 6’, 35’, Horváth 8’, André 18’, 19’, Üveges 34’
P.G.




