Fotó: DEAC
A mai meccs első szettje egy ideig szorosan alakult. A játékrész derekán a vendégek kettővel vezettek (9:11). Aztán magasabb fokozatba kapcsoltak a debreceniek, így a hajrának jó helyzetből vághattak neki (20:15). A hátralévő időben nem is engedték ki a kezükből a fórt (25:18).
A második felvonásban kis túlzással esélyt sem kaptak a fővárosiaknak. Meggyőzően indított a DEAC (9:4), majd a folytatásban tovább nőtt a különbség (19:7). Szerencsére a végjátékban sem kellett izgulnunk (25:12).
A harmadik etap első perceiben a vendégek jelezték, hogy nem adták fel még a harcot (2:5). A különbséget hamar eltüntették a fekete-fehérek, ezt követően pedig a Kispestnek kellett futnia az eredmény után. Öles léptekkel haladtak a 3:0-s győzelem felé az egyetemisták, és ezt meg is tudták valósítani (25:20).
Női röplabda NB II Keleti csoport felsőház
DEAC – Kispest SE 3:0 (25:18, 25:12, 25:20)
– Karácsonyi hangulatban röplabdáztunk az első szettben, nehezen találtunk magunkra. A második játszma volt a realitás, majd ismét belassultunk. Örülök, hogy újra győztünk. Áldott Ünnepeket a szurkolóknak és a DEAC családnak! – nyilatkozta vezetőedzőnk, Kuszkó Zsolt.




