Győzelemmel mutatkoznának be hazai közönség előtt a lányok

A DEAC női futsalcsapata az Astra együttesét fogadja szombat este a DESOK-ban, az NB-I-es bajnokság második fordulójában.

0

61088162_2822985194410812_3891390943139463168_n-300x93 Győzelemmel mutatkoznának be hazai közönség előtt a lányokFotó: DEAC Facebook

Tökéletesen mutatkoztak be az élvonalban lányaink, első NB-I-es mérkőzésükön jó játékkal, a Tolna elleni győzelemmel letették a névjegyüket az első osztályban. Csapatunkon nem látszódott megilletődöttség, szervezetten, fegyelmezetten játszottak, bár, mint a játékos-edző, Üveges Katalin elmondta: “Kreatívak voltunk, élveztük a futsalt, jól játszottunk, védekezésben voltak hiányosságok, de nem volt különösebb gond. Végig vezettünk, magabiztosak voltunk, éreztük, hogy meg lesz a győzelem. A játéksebbesség terén van bennem kicsi hiányérzet, úgy gondolom, a mostaninál tudunk gyorsabban is játszani”.

Első hazai fellépésükre készülnek a lányok, a második fordulóban a 4:4-es döntetlennel kezdő Astrát fogadják. Ez a találkozó komoly erőfelmérő lesz egyetemistáink számára, hiszen szombati ellenfelük az előző bajnokság ezüstérmese, ez is mutatja, nagyon erős csapatról van szó. Edzőnk természetesen bizakodó, hazai pályán, a Pest megyeiek ellen is szeretne jó eredményt elérni. Nem lesz egyszerű, de nem megoldhatatlan a feladat, csapatunk egységes, összeszokott, remélhetőleg már Mariia Vaskovets is pályára tud lépni. Akaratból, küzdeni tudásból ezúttal sem lesz hiány, mint ahogy a DEAC szurkolók biztatásából sem, bízunk benne, a mérkőzés végén győzelemnek tapsolhatnak majd a fekete-fehér drukkerek.

Női futsal NB-I

DEAC – Astra

09.14. 19:00      Debreceni Egyetemi Sportaréna