HATástalanították az ASTRÁT a lányok

A DLA-DEAC U19-es csapata magabiztos győzelmet aratott.

0

dsc_0099_custom_-300x240 HATástalanították az ASTRÁT a lányok

Hosszabb bajnoki szünet után léptek ismét pályára Szegedi Szabolcs tanítványai, de ez nem látszódott meg a játékukon, ott folytatták, ahol két hete abbahagyták, ismét fölényes győzelmet arattak.

Kezdetben inkább tapogatózó volt a játék, de 10 perc után fokozatosan fölénybe kerültek lányaink, irányították a játékot, sorra vezették a szépen felépített támadásaikat, értett a vezető találat, ami a 18. percben Pintye Vivien révén meg is született. Szemre is tetszetősen futballozott csapatunk, pontosan betartották az edzői utasításokat, de fegyelmezetten védekeztek, a vendégek próbálkozásait csírájában elfojtották. Már az első félidőben megnyugtató, három gólos előnyre tettek szert.

A játék képe a folytatásban sem változott, maradt a debreceni fölény, a tudatos játék. A biztos vezetés tudatában se vettek vissza a tempóból és még háromszor mattolták az ASTRA védelmét.

Teljesen megérdemelt nyerték meg a mérkőzést lányaink, a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket. Pintye Vivien gólokat ígért, ezt be is tartotta, három találattal vette ki részét a győzelemből.

Szép volt csajok!

DLA-DEAC – ASTRA HFC: 6:0 (3:0)

DLA-DEAC: Szabó Nikolett, Sain Anna, Gajzágó Flóra, Kota Szabina, Horváth Petra, Pap Anna, Éles Réka, Pintye Vivien, Kakócz Adelina (Keczán Zsanett 75’), Bécsi Barbara, Komlós Lilla (Kunkli Kitti 64’)

Edző: Szegedi Szabolcs

Gólszerzők: Pintye Vivien 18’, 40’, 77’, Éles Réka 43’, Sain Anna 56’, Kunkli Kitti 82’

Szegedi Szabolcs: Mérkőzés előtt többen kérdezték tőlem, mik az esélyek, akkor azt válaszoltam, nehéz mérkőzésre számítok, de hazai pályán győzni kellene. Mondtam ezt annak tudatában, hogy régebben mindig egy góllal kaptunk ki ellenfelünktől, ráadásul egy jó csapatról beszélünk, viszont meglepően sima lett a győzelmünk. Az elején még ismerkedett a két csapat egymással, de fokozatosan lendültünk játékba, szervezetten, tudatosan, taktikusan játszottunk. Amiket edzéseken gyakoroltunk, különböző taktikai elemeket, rögzített játékhelyzeteket, tökéletesen valósították meg a pályán a lányok. A védőmunkát is nagyszerűen megoldottuk, ellenfelünknek helyzete sem volt. Sok jó teljesítményt láttam, de csapatszinten is remekül teljesítettek a lányok, maximálisan dicsérni tudok mindenkit, gratulálok nem csak a győzelemhez, hanem a szép játékhoz is.