Hazai környezetben bizonyíthat a DVSC II.

Ezen a héten sem marad tétlenül a kis Loki, amely vasárnap délután 17 órától a Tiszafüred ellen játssza következő mérkőzését az NB III Keleti csoportban.

0

DVSCII_Sarmany-300x154 Hazai környezetben bizonyíthat a DVSC II.Fotó: dvsc.hu

A DVSC második csapata és a Tiszafüred az előző bajnoki idény során mindkétszer igazságos döntetlent játszott egymással, a végelszámolásnál pedig a pontjaik is közel megegyeztek. Ezennel is szorosnak ígérkezik a találkozó, bizonyára csak nüansznyi különbségek dönthetnek majd.

A csapatok nem kezdték jól az idei szezont, mivel három forduló elteltével még mindkét gárda nyeretlen. A kis Loki Hajdúszoboszlón és Békéscsabán is egy pontot szerzett, míg hazai pályán a Kazincbarcikától simán kikapott. A Tisza-parti alakulat sem volt sikeresebb, mivel a Kazincbarcika és a Békéscsaba ellen vereséget szenvedett, míg a múlt héten Füzesgyarmaton 0-0-ás döntetlennel zárult a mérkőzés.

Bizakodásra adhat okot, hogy a Szűcs János vezette debreceniek az előző fordulóban három találatot is szereztek, ráadásul idegenben. Reméljük Sármány Kristófék a góllövő cipőt ezennel is felhúzzák, s a kis Loki megszerzi a hétvégén az első győzelmét.

A vasárnap 17 órakor kezdődő DVSC II.-Tiszafüredi VSE összecsapást a DEAC-pályán rendezik, a játékvezető Molnár Réka lesz. A szurkolók a bajnoki meccset a helyszínen is megtekinthetik, a védettségi igazolvány megléte továbbra is szükséges.

Labdarúgó NB-III 4. forduló

DVSC-II – Tiszafüred 

08.22. 17:00      Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sporttelep

T.H.