Óriásit hajrázott az alapszakasz végén a DEAC: a cívisvárosiak Pethő Ákos irányításával utolsó négy mérkőzésüket behúzták. Mivel a zárókörben a többi pályán – kiváltképp Kecskeméten – is kedvező eredmények születtek, a debreceniek odaértek a tabella negyedik fokára. Djordje Drenovacék éppen a ZTE-t előzték meg a célvonal előtt, így a felek három nyert meccsig tartó negyeddöntős párharca Debrecenben kezdődik szombaton.
Ha az eddigi tendenciák érvényesülnek, a pályaelőnynek óriási jelentősége lehet. A két gárda az előző idényben is a legjobb nyolc között futott össze, s a házigazda kivétel nélkül győzni tudott. Az akkori ötödik derbi még mindig fájhat a hajdúsági szimpatizánsoknak, hiszen a zalai katlanban Mócsán Bálint a továbbjutásért dobhatott, ám kísérlete balszerencsés módon lepördült, ami egypontos dunántúli diadalt jelentett. A pályaválasztók az aktuális kiírás során sem hibáztak otthon: ősszel a DEAC 68-62-re, tavasszal a ZTE 103-84-re kerekedett felül. Pozitív előjel a mieink számára, hogy az egerszegiek a 2024-25-ös bajnokságban idegenben korántsem remekeltek, tizenhárom fellépésükből csak háromszor ünnepelhettek.
Az első ütközetet szombaton 18 órakor rendezik az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. A széria rajtja előtt csapatkapitányunk, Mócsán Bálint osztotta meg gondolatait stábunkkal.




