Herczeg András: „Egy veszélyes ellenfelet sikerült legyőznünk”

Vezetőedzőnk szerint, már az első félidőben le lehetett volna zárni a mérkőzést.

0

1_12-300x200 Herczeg András: „Egy veszélyes ellenfelet sikerült legyőznünk”

Az első perctől kezdve támadólag léptünk fel, a mi akaratunk érvényesült, már az első félidőben több lendületes támadást vezettünk, a vezetést is sikerült megszereznünk. Voltak még lehetőségeink, de Danilovic több ízben is bravúrosan hárított. Úgy gondolom, ha ebben a játékrészben helyzeteinkből egyet még gólra tudtunk volna váltani, hamarabb lezárhattuk volna a mérkőzést. A második félidőben nem akartunk visszaállni, de nem tudtunk labdát szerezni, amikor sikerült, hamar eladtuk, a Puskás beszorított minket a kapunk elé. Az egyenlítés után megint voltak lehetőségeink a gólszerzésre, igaz, a Felcsút is vezetett veszélyes támadásokat, viszont a nagyobb helyzetek előttünk adódtak. Elégedett vagyok a játékkal, nyilván mindig lehet jobban játszani, erre is törekszünk, de nehéz hiba nélkül lehozni egy mérkőzést. Egy veszélyes ellenfelet sikerült legyőznünk, a Puskás az utóbbi időben értékes skalpokat tudott megszerezni, ez pedig növeli a három pont értékét. Varga Kevin betegséggel küszködött a héten, nem volt biztos, hogy végigbírja a 90 percet, úgy ítéltük meg, Jovanovic stabilabbá teszi a középpályát, jól is szállt be a mérkőzésbe, Bódi Ádám kapott egy rúgást a lábára, ő kérte a cseréjét. A következő fordulóban megint egy nehéz mérkőzés vár ránk a Mezőkövesd ellen, idegenben szeretnénk jó eredményt elérni, de előtte a Magyar Kupában lépünk pályára, arra készülünk, egyértelmű célunk a továbbjutás.