Herczeg András: „Nagyon szép születésnapi ajándékot kaptam a játékosoktól és a szurkolóktól”

A DVSC második félidei lendületes játékának köszönhetően magabiztos, háromgólos győzelmet aratott az albán Kukësi ellen az Európa-liga selejtező első mérkőzésén. Vezetőedzőnk kiemelte, a játékosok küzdőszellemét, jó teljesítményét, illetve a fantasztikus hangulatot, amit a szurkolók teremtettek a Nagyerdei Stadionban.

0

01-300x200 Herczeg András: „Nagyon szép születésnapi ajándékot kaptam a játékosoktól és a szurkolóktól”

– Jó felfogásban kezdtük a mérkőzést, lendületesen futballoztunk, de a játékrész közepétől átvette a játék irányítását ellenfelünk. A Kukësi ebben a periódusban nagyon jól játszott, labdabiztosak voltak, jól mozogtak be az üres területekbe, volt egy kapufát eltaláló lövésük is. Szerkezetet kellett váltanunk, hogy kicsit stabilizáljuk a játékunkat. Szünetben átbeszéltük a problémákat, maradt az a szerkezet, amire átálltunk, csak finomítottunk rajta, illetve próbáltuk nyugtatni a játékosokat, mivel időnként kapkodtunk. A második félidőben más felfogásban tudtunk játszani, lendületesebbek voltunk, a gólokat szereztünk, jó eredményt ért el a csapat, jól játszottak a fiúk – foglalta össze röviden a mérkőzést a Mester.

A második félidei korai cseréről vezetőedzőnk elmondta – Az új játékosok, ezt le is nyilatkoztam a mérkőzés előtt, később kapcsolódtak be a felkészülésbe, nem tudtuk milyen állapotban vannak, úgy számoltunk, hogy Trujic 50-60 percet esetleg tud játszani, de félidőben jelezte, rendben van fizikálisan. Harunával úgy voltunk, 25-30 perc, amit bírni fog, viszont a második félidő elején úgy éreztem, elől lendületesebbnek kell lennünk, ezért a tervezettnél hamarabb cseréltük be.

– A játékkal és az eredménnyel természetesen elégedett vagyok, a fiúk nagyot küzdöttek, jó teljesítményt nyújtottak. Három nullára nyerni nemzetközi kupában, az mindenképp megsüvegelendő eredmény. Azt feltétlenül kiemelném, fantasztikus hangulat volt a stadionban, több mit 10.000 néző volt a lelátón, ez a játékosok érdeme, hiszen értük jött ki ennyi szurkoló. Nagyon sokat segítettek a drukkereink, ismét bebizonyították, valóban a 12. játékosunk – összegzett Herczeg András.

Szakvezetőnk kitért az egy hét múlva esedékes visszavágóra is – A 3:0 jelentős előny, de nagyon nagy hibát követnénk el, ha elhinnénk, hogy meg van a továbbjutás és hátradőlnénk. Nem szabad lebecsülni ellenfelünket, biztos, hogy mindent meg fognak tenni a visszavágón. Pont a tavalyi Bajnokok Ligája mérkőzéseken nálunk sokkal nagyobb csapatok szaladtak bele úgy a „késbe”, hogy jelentős előnnyel mentek a visszavágóra. Az idegenbeli meccsen sem engedhetünk ki, ott is ugyan olyan fegyelmezetten, koncentráltan és alázatosan kell futballoznunk, mint a mostani találkozón. Mérkőzés után regeneráltak a játékosok, ma pihenőnapot kaptak, holnaptól pedig heti ritmusban készülünk tovább, szerda délelőtt pedig utazunk az albániai visszavágóra.

A második félidőben az Ultrák kifeszítettek egy molinót, amin felköszöntötték a mérkőzés napján születésnapját ünneplő Herczeg Andrást – Természetesen láttam a transzparenst, illetve hallottam is, ahogy felköszöntöttek, ami egy fantasztikus érzés volt, mérkőzés közben meg is el is érzékenyültem, nagyon jól esett, nagyon szép gesztus volt a szurkolóktól. Nehéz megfelelő szavakat találni, hogy köszönjem meg ezt, csak azt tudom mondani: Köszönöm! Nagyon szép születésnapi ajándékot kaptam a játékosoktól és a szurkolóktól.