Fotó:deac.hu
A második helyen álló Mád együttesét fogadta az NB-3-as futsalbajnokság 22. fordulójában a DEAC. Az őszi találkozójukon a debreceniek nagy különbségű vereséget szenvedtek. Várható volt, most sem lesz könnyű dolguk, bravúr kell a pontszerzéshez. A bravúr nem is maradt el, ráadásul nem csak pontot, hanem pontokat szereztek.
Gyors gólváltásokkal kezdődött a találkozó, az első találatot a DEAC szerezte, a baj csak az volt, hogy saját kapujukba. Mindkét oldalon helyzetek sorát dolgozták ki, a gólok is felváltva estek. Szünetig a csapatok már hét gólt jegyezhettek. A nagy iramú első félidő egygólos vendégvezetéssel zárult.
A folytatásban először volt két egységnyi a különbség a Mád javára, a DEAC azonban zárkózott, nem engedte ellépni ellenfelét. A véghajrá nagy izgalmakat hozott, két perccel a vége előtt még vezetett a vendégcsapat, majd sikerült egyenlíteni és az utolsó percben bevitték a győztes találatot.
Futsal NB-3
DEAC – Mád: 8:7 (3:4)
DEAC: Takács, Rácz, Vad, Pázmándi, Nyeste
Cserék: Krajcsi, Mester, Kökényesi, Sütő, Koroknay, Bács, Blága, Decsi
Edző: Zsuponyó Levente
Gólszerzők: Rácz 5′, Pázmándi 6′, 40′, Mester 15′, Koroknay 28′, Sütő 30′, 39′, Moroncsik 38′ (öngól),





