
Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk, a Mezőkövesd szervezett, jól játszó csapat, jó focit játszanak, nem véletlen a többmeccses veretlenségi szériája. Minden mérkőzésüket láttam, éppen ezért nem lepett meg hogy egyből támadólag léptek fel ellenünk. Úgy gondolom, saját magunkat vertük meg ezen a találkozón, hiába kezdtük jól a mérkőzést, sikerült megszereznünk a vezetést, de két gólt ajándékba adunk az ellenfélnek. A Mezőkövesd, de más csapatok ellen se engedhetjük ezt meg magunknak, mert az ellenfelek ezeket a hibákat kihasználják. Megint futnunk kellett az eredmény után, a második félidőben már harcosabban játszottunk, ez az elszántság kellett volna az első 45 percben is. A harmadik bekapott gól után is mentünk előre, próbáltunk szépíteni, sikerült is betalálnunk, de egyenlíteni már nem tudtunk. Rúgtunk még egy kapufát is, de ami ősszel bement, az most kimarad.
Nem szabad összezuhannunk, kell, hogy meglegyen a tartás a csapatban és mindent meg kell tennünk az eredményesebb szereplésért. Jókor jön a két hetes szünet számunkra a bajnokságban, ez idő alatt rendeznünk kell a sorokat, rendet kell tenni a fejekben.





