Hetényi kezd Dél-Korea ellen

Mint azt már korábban írtuk, egyetemi jégkorong csapatunk hálóőre az idény eddigi szakaszában nyújtott szenzációs teljesítményének köszönhetően, bekerült a Roland Divatház Négy Nemzet Tornán résztvevő magyar válogatott keretébe.

0

hete-300x200 Hetényi kezd Dél-Korea ellen

Fotó:jegkorongszovetseg.hu

Hete 2008-ban mutatkozhatott be először a magyar válogatott színeiben, akkor az Alba Volán játékosaként nyújtott kiváló teljesítményével vonta magára a figyelmet, a klubbal abban az évben magyar bajnok lett. Folyamatosan oszlopos tagja volt a válogatott keretének, köszönhetően annak, hogy bármelyik klubcsapatot erősítette éppen, mindig tudta hozni azt a teljesítményt melyet egy válogatott szintű kapustól elvártak.

Legutoljára 2016-17-es szezonban húzhatta magára a címeres mezt, azóta nagyon nehéz időszakon ment keresztül egy hirtelen jött betegség miatt még az is kérdéses volt, hogy folytatja-e profi karrierjét, vagy végleg leteszi az ütőt. Hosszú felépülést követően a debreceni hokiszurkolók nagy örömére a 2018-19-es szezont az újonnan alakult DEAC együttesében kezdte meg, ahol ismét bebizonyította, hogy helye van a magyar válogatottban.

A ma este 19:30-tól rendezésre kerülő Dél-Korea elleni találkozóra Hetényi megkapta a bizalmat Jarmo Tolvanen szövetségi kapitánytól, ő kezdhet a magyar válogatott kapujában.

Szurkoljunk a magyar válogatottnak, szurkoljunk a DEAC kiválóságának, Hetének.

Hajrá Magyarok, hajrá Hete!