
Fotó: Hunboxing
Február 8., kedd. Debrecenben húz kesztyűt a nemzetközi elit, a több mint hat évtizedes múltra visszatekintő debreceni ökölvívóverseny idén minden korábbinál nívósabbnak ígérkezik. Keddtől szombatig húsz ország több mint kétszáz öklözője lép szorítóba az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban világ- és Európa-bajnokok alkotják a népes mezőnyt. Hat debreceni bokszolónak is szurkolhatunk, Mátrai Petra 54, dr. Győrfi Anna 63, Bernáth Attila 51, az egyik Bernáth László 54, a másik 57, míg Komjáthi András 86 kilogrammos súlycsoportban áll kötelek közé. Az ünnepélyes megnyitóra kedden 14 órától kerül sor, fél órával később pedig kezdődnek is a küzdelmek.
Február 9., szerda. Folytatódik a 66. Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny, a második nap programja 14 órakor veszi kezdetét az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.
Február 10., csütörtök. Folytatódik a 66. Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny, a harmadik nap programja 14 órakor veszi kezdetét az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.
Február 11., péntek. Folytatódik a 66. Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny, pénteken 14 órától már a női döntőket rendezik, 48, 50, 52, 54, 57, 60, 63, 66, 70, 75, 81 és +81 kilogrammban.
Pályán a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata, amely a bajnokság második felét Kisvárdán kezdi 18 órától. A két gárda szezonnyitó, debreceni összecsapását a második félidőben nyújtott remek teljesítményének köszönhetően nyerte meg a Loki, az erőviszonyok alapján pedig ezúttal is Szilágyi Zoltán tanítványai tűnnek esélyesebbnek.
Február 12., szombat. Jön a 66. Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny fináléja, a férfi döntőkkel. 14 órai kezdettel 48, 51, 54, 57, 60, 63.5, 67, 71, 75, 80, 86, 92 és +92 kilogrammos súlycsoportban avatnak bajnokot.
Pályára lépnek a DEAC női futsalosai, Quirikó Vivien együttese 14 órától a sereghajtó TFSE otthonában vendégszerepel. Az Astra legyőzésével visszafoglalta első helyét a tabellán az egyetemi gárda, amely ezúttal egyértelmű esélyesként utazik a fővárosba, ahol legutóbb tízgólos győzelmet aratott.
Az éllovas ellen gyakorolhatnak az Eötvös DSE lányai, 15 órától a Gödöllőt látja vendégül Szombathy András együttese. A rivális egyelőre hibátlan a női NB I-ben, s nem valószínű, hogy Debrecenben botlik majd meg, végig koncentrált játékkal ugyanakkor megnehezítheti ellenfele dolgát a debreceni alakulat.
A Fehérvár otthonában aratott bravúrgyőzelem után közvetlen rivális ellen gyarapíthatja tovább pontjai számát a DVSC. 17 órától a tabella hetedik helyén álló Mezőkövesd érkezik a Nagyerdei Stadionba, amely a forduló után reményeink szerint már csak nyolcadik lesz, a Loki ugyanis győzelme esetén megelőzné a borsodiakat. Ősszel egygólos mérkőzésen alulmaradtunk a rivális otthonában, így van miért visszavágnia Joan Carrillo alakulatának.
Ismét hazai környezetben csobban vízbe a DVSE, 18 órától a Szentest látja vendégül Süveges Máté együttese. Nem túlzás azt állítani, hogy hatpontos rangadó vár a debreceniekre, a két csapat ugyanis egyaránt a kiesés elkerüléséért küzd, az egymás elleni mérkőzésük pedig a végkimenetelnél is sokat számíthat majd. Szegeden már közel jártunk a pontszerzéshez, remélhetőleg ezúttal sikerül itthon tartanunk az egységeket.
Február 13., vasárnap. Folytatódnak a labdarúgó NB III küzdelmei, méghozzá valódi csemegékkel. A DEAC ugyanis 14 órától a sereghajtó Törökszentmiklóst fogadja, míg a kis Loki 16 órai kezdettel a listavezető Kazincbarcika otthonában lép pályára, így Sándor Tamás tanítványai érvényesíteni, Szűcs Jánosék borítani szeretnék a papírformát. Hogy sikerül-e, elsőként a Debreceni Sportélet hasábjairól tudhatják majd meg olvasóink.
Az Ózd elleni tavaszi nyitány nem úgy sikerült, ahogyan a DEAC férfi kézilabdázói eltervezték, de máris itt az újabb kihívás, 15.30-as kezdettel az FTC korosztályos csapata ellen. Nem a mieink érkeznek esélyesként az Elek Gyula Arénába, ősszel ugyanakkor már sikerült meglepetést okoznunk a zöld-fehérek ellen, s ezúttal is hasonlóra készül Bíró Imre együttese.
Némileg szokatlan módon ezúttal vasárnap 18 órai kezdettel lépnek pályára a DEAC férfi kosárlabdázóink, szombaton ugyanis még a világ legjobb öklözői csatáznak majd az Oláh Gábor utcai létesítményben. Jorgosz Vovorasz menesztését követően Berényi Sándorra vár a feladat, hogy visszatérését követő első mérkőzésén győzelemre vezesse az egyetemistákat, ami az Oroszlány ellen teljesíthető kihívásnak tűnik.
Lendületben a DEAC férfi röplabdázói, Fodor Antal tanítványai legutóbbi két mérkőzésüket egyaránt megnyerték az Extraligában, előbb Dunaújvárosból, majd a Kistext otthonából hozták el a pontokat. Vasárnap 18 órától ismét idegenben kellene helytállniuk a fiatal debrecenieknek, a tabellán negyedik Kecskemét otthonában azonban már a szettgyőzelemhez is bravúrra lenne szükség.
Szigetszentmiklósra utazik a DEAC női futsalcsapata, 18 órai kezdettel a tabellán ötödik helyen álló Csepel vendégei lesznek az egyetemisták. A keretek erősségét összevetve nem okozhat gondot a győzelem a mieinknek a tizenegy forduló alatt mindössze három pontot gyűjtő rivális otthonában.
P.G.




