Fotó: DEAC
Február 15., kedd. Ismét esélyesként lép pályára a DEAC női futsalcsapata, amely 19.30-as kezdettel az NB I listavezetőjeként látja vendégül a Csepelt a DESOK Sportcsarnokban. A keretek erősségét összevetve nem okozhat gondot a győzelem a mieinknek a tizenhárom forduló alatt mindössze hat pontot gyűjtő fővárosi alakulat ellen, ám Quirikó Vivien lányai hangsúlyozták, nem veszik félvállról a mérkőzést, amelyen az egyetemisták nagy lépést tehetnek az alapszakasz-elsőség felé.
Február 16., szerda. Berényi Sándor az Oroszlány ellen magabiztos győzelemmel tért vissza a DEAC kispadjára, szerdán 18 órától pedig már újabb fontos ütközet vár kosárlabdázóinkra, méghozzá a Szeged otthonában. Az egyetemisták és vendéglátóik egyaránt szeretnének odaérni a felsőházba, így hatalmas csatára van kilátás, megjósolni is lehetetlen, hogy melyik gárda tudja majd begyűjteni a két pontot.
Folytatja szereplését a Magyar Kupában a DEAC férfi futsalcsapata, Elek Gergő tanítványai 18.30-as kezdettel az MVFC Berettyóújfalut fogadják a DESOK-ban. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a tét a legjobb nyolc közé kerülés, ami az elmúlt évtized legsikeresebb magyar együttese ellen nem lesz egyszerű feladat.
Február 18., péntek. Nem a legszebb arcát mutatta, Vámos Petra klasszisának köszönhetően mégis nyerni tudott a DVSC SCHAEFFLER Kisvárdán múlt pénteken. Szilágyi Zoltán tanítványaira ezúttal alsóházi rivális vár, 18 órai kezdettel a Szombathely együttesét látjuk vendégül a Hódos csarnokban, reményeink szerint az eredményesség mellé jó játék is párosul a várhatóan népes debreceni közönség előtt.
Február 19., szombat. Rangadóval zárul az alapszakasz női futsalosaink számára, Quirikó Vivien együttese 15.30-as kezdettel a Tolnát látja vendégül a DESOK Sportcsarnokban. Tavaly ez a két gárda vívta az NB I döntőjét, az idei kiírásban azonban mindkét eddigi mérkőzésüket magabiztosan nyerte a DEAC – amennyiben ez most sem lesz másként, az egyetemisták az első helyen zárják az alapszakasz küzdelmeit.
A DVSE férfi vízilabdázói életmentő győzelemmel a hátuk mögött várják az újabb rangadót, amelyen 18 órától a Miskolc lesz az ellenfelük. Vendéglátóink egyetlen hellyel előzik meg a mieinket a tabellán, ám a mögöttünk hagyott héten, az FTC-Telekom ellen is megmutatták, hogy a legjobbakkal is képesek felvenni a versenyt hazai medencében.
Huszáros hajrára lesz szükség a DEAC férfi kézilabdázóitól, ha szeretnének odaérni a felsőházi rájátszást érő helyekre az NB I/B Keleti csoportjában. Bíró Imre tanítványai nem kezdték jól a tavaszi szezont, legutóbb a sereghajtó Fradi otthonában szenvedtek egygólos vereséget, ezúttal ráadásul egy élcsapat vár rájuk, 18.30-tól a Békés érkezik a DESOK Sportcsarnokba.
Általános meglepetésre Debrecenben szakadt meg a listavezető Gödöllő veretlensége a női röplabda NB I-ben, az Eötvös győzelme még úgy is nagy bravúrnak számít, hogy a riválistól többen is hiányoztak. Szombathy András együttese szombaton 18.30-as kezdettel a Budaörs otthonában folytatná jó sorozatát, s bár a tabella alapján a házigazda tűnik esélyesebbnek, a debreceni lányok képesek borítani a papírformát.
Február 20., vasárnap. Vereséggel kezdte a tavaszi szezont a kis Loki, ám az NB III-ban listavezető és a Magyar Kupában negyeddöntős Kazincbarcika otthonában nem szégyen alulmaradni. A pontok ugyanakkor nagyon kellenek, ugyanis óriási a tülekedés a kiesés elkerüléséért, így 11 órától győzelmi szándékkal látja vendégül Szűcs János együttese a Békéscsabát a Nagyerdei Stadionban. A két együttes ősszel 3–3-as döntetlent játszott egymással, vélhetően ezúttal sem fognak unatkozni a kilátogató szurkolók.
Pályára lép a DEAC is, amely a Törökszentmiklós felett aratott magabiztos győzelemmel rajtolt, vasárnap 14 órától pedig tovább növelheti pontjai számát a Hidasnémeti otthonában. A vendéglátók a bennmaradásért harcolnak, a középmezőnybe tartozó Jászberény otthonában aratott kétgólos sikerük pedig megmutatta, hogy nagy hiba lenne félvállról venni őket.
Nem úgy sikerült a Mezőkövesd elleni hazai bajnoki, ahogyan a DVSC szurkolói a Fehérvár legyőzését követően várták volna, Joan Carrillo együttesének nagy pofon után kell ismét összekapnia magát. Kesergésre nem sok idő jut, ugyanis a hét utolsó napján Felcsúton lesz jelenése a Lokinak, a Puskás Akadémia pedig a tabella második helyéről várhatja a 15.30-kor kezdődő összecsapást.
Nem akármilyen rajtot vett a DEAC férfi röplabdacsapata 2022-ben, Fodor Antal tanítványai ugyanis a keretet megerősítve sorozatban három győzelmet arattak, amelyek közül a legnagyobb bravúrt a múlt vasárnapi, kecskeméti siker jelentette. 17 órai kezdettel újabb jelentős kihívás vár a gárdára, az egyetemisták ugyanis a MAFC-BME együttesét látják vendégül hazai környezetben, a cél pedig egyértelmű, szeretnének ismét meglepetést okozni.
P.G.




