Ritkán adatik meg egy labdarúgóklub életében olyan hétvége, mikor a különböző bajnokságokban, tornákon minden csapat győztesen hagyja el a pályát.
Az alaphangot a DLA U-17 és 16 csapatai adták meg pénteken, hazai pályán győzték le az Illés Akadémia gárdáit (3:1 és 4:0). Mindkét korosztály nagyszerű rajtot vett a 8 csapatos kiemelt bajnokságban, két forduló után még veretlenek.
Szombaton a 14 és 15-ös korosztály fiataljai kezdték meg bajnoki szereplésüket, idegenben győzték le az UTE csapatait (2:4, 0:7).
A nap bravúros győzelemmel zárult, a DVSC szintén idegenben diadalmaskodott a Honvéd ellen (1:3), a győzelemnek köszönhetően elmozdultak a 11. helyről, jelenleg hetedikek a tabellán.
A sort vasárnap a DVSC fiókcsapata folytatta, a Megye-1-ben, 4 gólt szerezve magabiztosan verték a Kabát idegenben.
A legfiatalabbak (U-9. 10, 11, 12) nemzetközi tornán vettek részt, ahol mind a négy korosztály megszerezte az első helyet saját korcsoportjában. Az U-11 két csapattal is nevezett a Balmaz Kupára, így egy harmadik helyezéssel is bővült a sikerlista.
Lehetne azt mondani, kijött a lépés, de 10 csapat 10 győzelem ennél jóval több. A kiemelt utánpótlás bajnokságokban az ország 8 legjobb csapatai vesznek részt, kiélezett küzdelem folyik a pontokért, helyezésekért. Ezekből a bajnokságokból ki is lehet esni. A DVSC fiókcsapatának egyértelmű célja, hogy visszakerüljenek az NB-3-ba. Nincs könnyű dolguk, mert a megyei bajnokságban minden csapat őket szeretné legyőzni. Herczeg András tanítványai pedig sorozatban második győzelmüket könyvelhetik el, legyőzték a tavalyi bajnokot és negyedik helyezettet.
Természetesen, mindent a helyén kell kezelni, akkor válik igazán értékessé, ha ezt többször is meg tudják majd ismételni. Előfordulhat, hogy lesznek vereségek, esetleg gyengébb teljesítmények, de most örüljünk ezeknek a sikereknek.
Minden játékosnak és edzőnek, akik részesei voltak a győzelmeknek, jár a gratuláció!




