Jankovics Sándor alakulata tökéletesen kezdte a szezont, tanítványai egy ötöst gurítottak Törökszentmiklóson és három ponttal térhettek haza. Hétvégén újabb feladat vár a fiatalokra, vasárnap a döntetlennel rajtoló Orosházával találkoznak. Az U17-esek ikszeltek a bajnoki nyitányon, szombaton viszont begyűjthetik mindhárom egységet, ehhez a Mátészalkán keresztül vezet az út. Az U16-os gárda Nógrád megyébe látogat, A Salgótarján otthonában folytatja a pontvadászatot, és térne haza három egységgel a zsebben.
Első hazai megmérettetésére készül az U15-ös együttes, Takács András tanítványai az Oláh Gábor utcai pályán szeretnék feledtetni a csengeri vereséget, melyhez a Nyírbátort kellene legyőzniük. A szezonnyitón nem lépett pályára az U14-es alakulat, ugyanis a Sárréti elleni mérkőzést elhalasztották, így a srácok a FILO otthonában kezdik meg szombaton a pontvadászatot. A DSC-SI legfiatalabb korosztálya is bemutatkozik, az U13-as és U12-es csapat egyaránt a Nyírbátor korosztályos együtteseivel méri össze erejét.
U19
MLSZ Regionális U19 Délkelet “B” csoport 2. forduló
DSC-SI – OMTK-ULE 1913
09.11. 13:00 Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, centerpálya
U17
MLSZ Regionális U-17 Kelet “A” Csoport 2. forduló
Mátészalka – DSC-SI
09.09. 17:00 Mátészalkai Városi Sporttelep
U16
MLSZ Regionális U-16 Keleti-csoport 2. forduló
SBTC – DSC-SI
09.10. 11:00 SBTC Utánpótlás központ
U15
MLSZ Regionális U15 Kelet B-csoport 2. forduló
DSC-SI – Nyírbátor
09.10. 12:00 Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, centerpálya
U14
MLSZ Regionális U14 Kelet B-csoport 2. forduló
FILO SE – DSC-SI
09.10. 10:00 Nyíregyháza FILO Sportpálya
U13
MLSZ Regionális U-13 Északkeleti-csoport 1. forduló
DSC-SI – NYBSE
09.10. 10:00 Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, műfű
U12
MLSZ Regionális U-12 Északkeleti-csoport 1. forduló
DSC-SI – NYBSE
09.11. 10:00 Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, műfű




