4943-300x173 Hétvégén ismét pályára lépnek a sportiskolásokFotó: debrecenisportcentrum.hu

Jankovics Sándor még veretlen csapata hazai pályán folytatja bajnoki menetelését, tanítványai a nyeretlen, eddig egy pontot szerző Gyulasport ellen gyarapíthatják egységeik számát. Egy újabb sikerrel továbbra is megőrizhetik vezető helyüket a tabellán.

Az U16-osok Pécelen szerezhetik meg első győzelmüket, melyre jó esély kínálkozik, ugyanis szombati ellenfelük pont nélkül zárja a sort a tabellán. A lilák védelme eléggé sebezhető, ezt bizonyítja, a mezőnyben a legtöbb gólt (13) kapták. Kaszás János legényei viszont megszerezték első pontjukat, előző héten a Sárrétivel végeztek döntetlenre, remélhetőleg szombaton az első győzelmet ünnepelhetik.

Takács András alakulata vereséggel zárta a Balmazújváros elleni párharcot, szombaton viszont javíthatnak fiai, mely játéknapon a nyeretlen Puskás Akadémiával találkoznak. A nagyecsediek három vereséget tudnak felmutatni, míg a U15-öseink már egy alkalommal begyűjtötték a három pontot, remélhetőek ez a szám duplázódik a találkozó után.

Legutóbb gólszüretet rendeztek Győrösi Péter tanítványai, akik 13 alkalommal zörgették meg a Mátészalka kapuját, ezzel megduplázták győzelmeik számát. Vasárnap délben újabb kihívás vár a fiatalokra, mely játéknapon a Hajdúszoboszlót fogadják, és jó eséllyel örülhetnek a párharc végén.

A legfiatalabb korosztály is a Hajdúszoboszlóval találkozik vasárnap, és őrizheti meg veretlenségét, ehhez viszont jobban kell sáfárkodniuk a srácoknak helyzeteikkel, mint tették azt Mátészalkán.

U19

MLSZ Regionális U19 Délkelet “B” csoport 4. forduló

DSC-SI – Gyulasport

09.25. 10:00      Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, centerpálya

U16

MLSZ Regionális U-16 Keleti-csoport 4. forduló

Péceli SSE – DSC-SI

09.24. 12:00      Péceli Sporttelep

U15

MLSZ Regionális U15 Kelet B-csoport 4. forduló

DSC-SI – Puskás Akadémia Partner

09.24. 10:00      Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, centerpálya

U13

MLSZ Regionális U-13 Északkeleti-csoport 3. forduló

DSC-SI – Hajdúszoboszló

09.25. 12:00      Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, műfüves pálya

U12

MLSZ Regionális U-12 Északkeleti-csoport 3. forduló

DSC-SI – Hajdúszoboszló

09.25. 10:00      Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, műfüves pálya