Az időjárással is meg kellett küzdeniük a csapatoknak, nem csak az eső, a szél is nehezítette a játékot. A körülményekhez a debreceniek alkalmazkodtak jobban, már az első percben megszerezték a vezetést, amit még az első félidőben növeltek. A folytatásban már több gól nem született.

Spartacus – DVSC-DLA: 0:2 (0:2)

DVSC-DLA: Tömöri, Kiss B, Karmacsi (Vajda 68’), Kuszkó, Tóth B, Fábián, Virág (Széles 76’), Balogh, Krajcsovics, Fekete (Harcsa 64’), Lénárt

Edző: Dr. Fikker Ferenc

Gólszerzők: Virág 1’, Krajcsovics 20’

 

Dr. Fikker Ferenc:

fikker_ferenc Idegenben nyert az U-14A hideg és a szél mellett az esővel is meg kellett küzdenünk. Mérkőzés előtt mondtam a játékosoknak, az fog nyerni, aki hamarabb betalál. Az időjárás teljesen irreálissá tette a játékot. Ettől függetlenül jól kezdtünk, 20 perc alatt rúgtunk két gólt. Gratulálok a csapatomnak, a mostoha körülmények ellenére is jól bírták fizikálisan az utolsó percig.