
Zilai Sándor neve nem csak a hazai, hanem a nemzetközi küzdőtéren is jól cseng, ez nem véletlen, hiszen thai-box világ és Európa bajnoknak, valamint négyszeres utcaiharc-bajnoknak mondhatja magát. A ringben nem ismert kegyelmet, jól elhelyezett könyököseit, térdeseit alaposan megszenvedték ellenfelei. Aktív pályafutása befejeztével sem szakadt el szeretett sportágától, megalakítva saját klubját, tanítványainak adta át mindazt a hatalmas tudást, amit hosszú évek alatt szerzett.
Bokor Zoltán személyében tökéletes társra talált, kettejük áldásos munkájának köszönhetően egyre bővült azok száma, akik rendszeresen látogatják az edzéseket. Nők, férfiak, gyerekek ismerkednek a sportág alapjaival, többen közülük a ringben is sikeresen megmérettették magukat. Előző év októberében egy ifjú hölgy új fejezetet nyitott a debreceni Muaythai történelmében, Bobik Csenge a cívisváros első magyar bajnoki címét szerezte a küzdősport ezen szakágában. Sajnos azóta az ifjú amazon elköltözött Debrecenből, de az ő példája is bizonyítja, kiváló műhelymunka zajlik a Pallagi úti edzőteremben.
Idén sem maradtak el a sikerek, hogy csak kettőt említsünk, szeptemberben a bajai WFC szervezet nemzetközi nyílt amatőr bajnokságon Kertész Sándor második bajnoki övét is megszerezte. Egy hónapra rá a Gewiss Training SE kiválósága ismét a Duna-parti városban lépett kötelek közé a WFC Record Fight Night IX-elnevezésű profi gálán, mely versenyen győztesen hagyta el a küzdőteret. Ez volt 4. győztes meccse egy hónapon belül. Klubtársa, Rissai Bence szintén megmérettette magát a kötelek között és nem is okozott csalódást, TKO-val nyerte az összecsapást. Mindezen remek eredmények mellett, a fiatal harcosok is sikeresen szerepeltek a különböző korosztályos versenyeken.
A felnőttek mellett több fiatal bontogatja szárnyait, akik az elkövetkező években szép sikerekkel örvendeztethetnek meg bennünket. Tehetségekből nincs hiány, ez pedig garancia arra, hogy Debrecen az új esztendőben is a thai-boksz hazai fellegvárai közé fog tartozni, 2022-ben is magasabb szintre lép.
Köszönjük a Gewiss Training SE edzőinek, harcosainak a 2021-es remek eredményeket!
KZT




