Igazságos döntetlen az ellentétes félidők rangadóján

A remek iramú első félidőt követően a fordulás után visszaesett a színvonal a keleti rangadón, amelyen hiába vezetett sokáig a DVSC Korhut Mihály találatával, a hosszabbításban Gresó Mátyás büntetőből megmentett egy pontot a Nyíregyházának.

0

172121994_947529476058549_6956187713413066869_n-300x187 Igazságos döntetlen az ellentétes félidők rangadójánFotó: Égerházi Péter

Vasárnap dél magasságában egyetlen percre megállt az idő a Nagyerdőben. A két ősi rivális, a DVSC és a Nyíregyháza játékosai a kezdőkör peremére sorakoztak fel, az impozáns stadion kongott az ürességtől, miközben falain kívül százak etették vidáman a kacsákat a ragyogó napsütésben. Arra, hogy a jó ebédhez ezúttal rangadó szól, ezúttal semmi jel nem utalt, nem tolongtak harmincezren a bejáratnál, nincs már salak, ahová pótszékeket helyezhetnének, sem csónakázótó, ahová nyíregyházi szurkolókat. Nagyot fordult a világ, a változásokat napestig lehetne sorolni, a tét azonban nem kisebb, mint negyvenkét évvel ezelőtt, amikor szintén az élvonalba jutásért küzdő DVSC fogadta szabolcsi vetélytársát. Azon a legendás mérkőzésen még Maczkó Gyula is velünk volt, gólt is szerzett, most pedig rá emlékeztek néma főhajtással a jelen nagyjai.

Ha a hangulat nem is, az első tíz perc játéka idézte a régi szép időket, hiszen remek iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat szervezetten, nagy elánnal futballozott. A Debrecen kapta el jobban a rajtot, s az első lehetőségre sem kellett sokat várni, Bévárdi előbb elfektette Gresót, majd szépen tekert középre, az érkező Szécsi fejese azonban a kapu mellé szállt. Kiváló formában lévő támadónk lábbal már pontosabban célzott, Fejérnek nagyot kellett védenie. Többet birtokolta a labdát a házigazda, de a nyíregyházi ellentámadások és pontrúgások sem voltak veszélytelenek, Jánvári remek indítását követően Hamed lövését Korhut blokkolta. A szögletnél már Grófnak is játékba kellett avatkoznia, Paku ívelése ugyanis megtalálta a hosszún érkező Papucseket, ám a hórihorgas hátvéd fejesét kapusunk hatalmas bravúrral kitolta a rövid alsó elől. A vendégek előszeretettel próbálkoztak mélységi indításokkal, Hamed többször is a leshatárról kilépve iramodott meg, ám passz helyett szerette volna maga befejezni az akciókat, s ez lett a veszte. Szervezetten védekezett a Nyíregyháza, többet támadott a DVSC, de hiába osztogatta Bódi a jobbnál jobb labdákat, az utolsó átadásokba rendre hiba csúszott, a tizenhatoson belül pedig a vendégek nyerték a fejpárbajokat. A félidő hajrájára megélénkült a Loki játéka, a védőink jól léptek fel a támadásokkal, s bár Kinyik fejese még elszállt a keresztléc felett, Bódi jobboldali beadását a hosszú kapufánál érkező Korhut Mihály a jobb alsóba bólintotta. Néhány perccel a szünet előtt Gresó még megkínálta Grófot egy életerős lövéssel, de kapusunk a helyén volt, így egygólos debreceni vezetésnél fordultak a csapatok.

A szórakoztató első félidőt követően sajnos nagyot esett a keleti rangadó színvonala, a szünet után csak elvétve jegyezhettünk fel helyzeteket. A Nyíregyháza továbbra is meglepően defenzíven futballozott, hiába voltak egygólos hátrányban a szabolcsiak, nem vállaltak túlzott kockázatot, csak ritkán tettek látogatást a debreceni térfélen. A mieink továbbra is fölényben játszottak, többet birtokolták a labdát, de a kellő kreativitás hiányzott a játékunkból, így nem volt esélyünk növelni az előnyünket. Ugrai teljesen elkészült az erejével, az őt váltó Bárány Donát pedig új színt hozott a DVSC játékába, több támadásból is aktívan kivette a részét. Bévárdi indítása után is a fiatal tehetség centerezett, de az érkező Szécsi elől Szokol Zsolt menteni tudott, javítva ezzel a gól előtti helyezkedési hibáját. Ezzel sajnos ki is merült a debreceni lőtár a második félidőre, a Nyíregyháza pedig a hajrában új erőre kapott, s egyre-másra alakította ki a helyzeteket Gróf kapuja előtt. Haris hibáját kihasználva Hamed nagy helyzetben léphetett ki, de Korhut jól helyzkedett, s tisztán szerelni tudott, majd Svedjuk beadására Gresó érkezett jó ütemben, de nem tudott csúsztatni. Nem úgy Szokol, aki közelről fejelhetett, ám nem talált kaput, a nyomás azonban fokozódott, a vendégek egyre nagyobb erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében. Már a hosszabbításban jártunk, amikor egy véleményes szabadrúgást Gresó ívelt középre, Gróf pedig a labda helyett Farkas Aurélt ütötte el, a játékvezető a büntetőpontra mutatott. A megítélt tizenegyest Gresó Mátyás gólra a jobb alsóba gurította, így őszhöz hasonlóan ezúttal is 1–1-es döntetlennel zárult a keleti derbi.

Labdarúgó NB II, 32. forduló

DVSC – Nyíregyháza Spartacus 1–1 (1–0)

DVSC: Gróf – Bévárdi, Pávkovics, Kinyik, Korhut – Haris, Dzsudzsák – Pintér Á. (Bényei Á. 85′), Ugrai (Bárány 63′), Bódi – Szécsi M. (Sós B. 88′)

Gólszerzők: Korhut 39′, ill. Gresó 95′ – 11-esből

P.G.