Jégkorong: Elvette a Brassó pályaelőnyét a DEAC

Fontos sikerrel nyitott Brassóban David Musial együttese, amely megszerezte a vezetést az egyik fél negyedik győzelméig tartó elődöntős párharcban.

0

deacbrassó1-300x205 Jégkorong: Elvette a Brassó pályaelőnyét a DEACFotó: Corona Brasov Wolves

Fáradt, rutinos farkasok a fiatal, lendületben lévő egyetemisták ellen. Ha csupán néhány jelzővel szerettük volna illetni a feleket, így vázolhattuk fel a Brassó és a DEAC jégkorongcsapatainak negyeddöntős párharcát, melynek első felvonására kedd este került sor a Cenk lábánál. David Musial legénysége már hétfő délelőtt útnak indult Romániába, mégis a vendéglátók lehetett kimerültebbek, hiszen a Vasas elleni párharcuk csupán szombaton, a hetedik mérkőzésen dőlt el, ráadásul a találkozókon szinte végig két sort játszatott Dave MacQueen vezetőedző. A Brassó keretének átlagéletkora bő két évvel magasabb, mint a debrecenieké, a veterán légiósok ugyanakkor elnyűhetetlenek, s ezúttal is kőkemény, brusztolós hokira számíthattunk tőlük.

Az első harmad nem is okozott meglepetést, a hazaiak már az első percektől beleálltak a párharcokba, a pakkot ugyanakkor a DEAC járatta többet, Sándor távoli lövésénél pedig már Tőkének is játékba kellett avatkozni. Nem kezdtek nagy iramban a felek, tapogatózó játék zajlott a jégen, s inkább a mieink akarata érvényesült, amiből egy nagyobb lehetőségig is eljutottunk, de Novotny kiugratását követően Izacky nagy helyzetben nem talált kaput. A két valódi ziccer azonban a debreceni kapu előtt adódott, előbb egy gyors ellentámadás végén Carlo Finucci próbálkozhatott, de Hetényi nagy bravúrral hárított, majd Valchar forgácsolta szét a keresztvasat. A harmad feléhez érve egy kiállítás megtörte a brassóiak lendületét, amiből a vezetést is megszerezte a DEAC, miután Izacky Wilsont kicselezve a kapu elé tálalt, az érkező Berta Ákos pedig a bal felsőbe bombázott. A brassóiak a gól után egyértelműen átvették az irányítást, de fölényük helyzetekben nem mutatkozott meg, a túloldalon ugyanakkor Vokla közeli próbálkozását Tőkének vállal kellett hárítania. Három perccel a szünet előtt aztán ő is tehetetlen volt, Turcotte korongszerzését követően Dalecky fonákkal kotorta be az egyetemisták második találatát, így kétgólos előnnyel fordulhattunk.

A második húsz percről sokat elárul, hogy nem került bejegyzésre esemény a jegyzőkönyvben, a brassóiak keménysége alábbhagyott, s baráti hokidélutánt idéző mederben csordogált a mérkőzés. Ezt persze a debreceniek cseppet sem bánták, David Musial együttese tudatosan engedett át területeket a házigazdának, amely hiába próbálkozott tucatnyi lövéssel, nem tudott sok veszélyes helyzetet kialakítani. A stabil védekezés mellett rutinos hálóőrünk, Hetényi Zoltán is hozzátette a magáét, aki előbb Molnár Zsombor szólójánál védett nagyot, majd Gliga próbálkozását hárította mamutjával. A túloldalon elsősorban a gyors ellentámadások jelentettek veszélyt, Kulesov és Turcotte többször is létszámfölényes helyzetben törhetett kapura, de vagy az átadásnak állta útját egy védő, vagy a befejezésbe csúszott hiba. A harmad hajrájára magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a Brassó, Carlsont Sándor, McFaddent Dalecky szerelte szabályosan az utolsó pillanatban, majd Hetényi védte spárgázva Finucci közeli lövését. Ami azonban a legfontosabb, hogy a gólvonalon továbbra sem haladt át brassói próbálkozás, így biztos, ám korántsem megnyugtató vezetés birtokában várhattuk a záró felvonást.

Amelyből tizenhat másodperc telt el, amikor ismét betalált a debreceni alakulat, első támadásunk végén Novotny fonákkal centerezett, az érkező Turcotte pedig a jobb alsóba lőtt. Nem sokkal később minden nyitott kérdést lezárhattunk volna, Izacky ugyanis hatalmas helyzetben lépett ki, de Tőke bravúrral fogta életerős lövését. A brassóiak érezték, hogy ég a ház, ezért fokozták a tempót, s hamar szépíteni tudtak, Boriszenko szép szóló végén Valchar elé tálalt, aki a kaput körbekorcsolyázva vette be Hetényi kapuját. Egy perccel később hasonló mozdulatsort láthattunk Molnár Zsombortól, s bár a ketrec elmozdulása miatt nem módosult az állás, David Musial időkéréssel jelezte elégedetlenségét. Az atyai tanácsok hatásosnak bizonyultak, hiszen kivédekeztünk egy emberhátrányt, amely során a DEAC állt közelebb a gólhoz, egy ellenakció végén Novotny két kísérletét is bravúrral védte Tőke. A brassóiak támadásban pontatlanul játszottak, ez pedig megbosszulta magát, egy elhozott buli után ugyanis Dalecky végigvezette a pakkot a semleges harmadon, majd higgadtan gólra váltotta helyzetét. Háromgólos hátrányban már nem volt esélye a visszakapaszkodásra a házigazdának, amely ezzel elveszítette pályaelőnyét, s ha szerdán is vereséget szenved, nehéz helyzetbe kerülhet az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. A mieink az alapszakaszban elszenvedett négy vereség után ezúttal a vártnál könnyebben diadalmaskodtak a bivalyerős Brassó ellen, s ez a siker még sokat érhet a folytatásban.

Jégkorong Erste Liga, 1. elődöntő

Corona Brasov Wolves (romániai) – DEAC 1–4 (0–2, 0–0, 1–2)

DEAC: Hetényi – Kloz (1), Filbrandt (1) – Sándor F., Kiss R., – Vokla, Bogesics – Dalecky 2 (1), Novotny (1), Turcotte 1 (2) – Hári N. (1), Berta 1, Kulesov – Izacky (1), Molnár D., Mazzag – Kiss P., Kozma F., Szűcs I.

Vezetőedző: David Musial

P.G.