Ezen a hétvégén a fővárosi Tüskecsarnokra szegezték tekintetüket a debreceni jégkorong szerelmesei, ugyanis a budapesti létesítmény adott otthont a Magyar Kupa négyes döntőjének. A Bogdánfy úti sporttelepen lévő csarnokba címvédőként érkezett a DEAC, mely gárda már kétszeres kupagyőztesnek mondhatja magát.
Az egyetemisták mellett a BJA, a Fehérvár és az UTE csapatai kerültek a Final Four-ba. Minden esély megvolt arra, hogy megismétlődjön az előző két kiírás döntője, de ehhez a debrecenieknek előbb az akadémistákon, a fehérváriaknak pedig az újpestieken kellett túljutniuk a szombati elődöntőben. A DEAC – BJA összecsapással indult a nap, mely mérkőzésen a bajnoki tabellán előkelőbb helyen álló fővárosiak mellett szólt a papírforma. De egy kupameccs egészen más kávéház, itt sutba lehet dobni az esélyeket, könnyen borulhat a papírforma, ráadásul az egyetemisták kupaspecialistáknak számítanak.
Az kezdő korongbedobás után fővárosi rohamokkal indult a mérkőzés, az első védést Hetényinek kellett bemutatnia. Pár perc múlva a debreceniek is tesztelték Farkast, de a BJA hálóőre biztosan őrizte ketrecét. Többet birtokolta a korongot a BJA, leginkább a debreceni harmadban zajlott a játék, ám igazán veszélyes helyzet nem alakult ki Hete kapuja előtt. A DEAC kapuvédője késleltette a játékot, ezért pedig járt a büntetés, helyette Kozma ült a padra, de hamar kiegyenlítődött a létszám. Hetényit kínálták meg kétszer egymásután a fővárosiak, ám az egyetemisták kapusa tökéletesen tette a dolgát. Kollégájának is figyelnie kellett a másik oldalon, előbb Novotny, majd Kozma veszélyeztetett, gólt azonban továbbra sem láthattak a Tüskecsarnokba kilátogató nézők. Kiállítást annál többet, a játékrész derekánál már tíz percet osztottak ki a feleknek a sporik. Az első találathoz hat perccel a harmad vége előtt az akadémisták álltak legközelebb, de a Hetényi bravúrral hárított. 18:38-nál végre megszületett az első gól: egy korongszerzést követően Smirnov játszott össze Novotnyval, a DEAC 96-osa pedig közelről a kapuba vágta a pakkot (0-1). Ezzel minimális cívisvárosi előnnyel zárult az első harmad.
A középső etap elején hullámzó volt a játék, felváltva birtokolták a korongot a csapatok. Novotny jegyezhette az első lövést, ám Farkas tökéletesen zárta a szöget, az ellentámadásból viszont Tóth Richárd bevette Hetényi kapuját és egyenlített 22:34-nél (1-1). Nem sokkal később megfordította a mérkőzést a BJA, egy buli után Szita lőtte a pakkot a hálóba (2-1). Lendületbe jöttek az akadémisták, egyre több dolga volt Hetényinek, de a DEAC portása minden kísérletet hárított. Az egyetemisták kontrákkal próbálkoztak, Farkasnak is akadt munkája, újabb gól azonban nem született. És a DEAC erőssége a kontra tökéletesen működött: Novotny indította Izacky, aki egyedül törhetett kapura és két csel után a hálóba ütötte a pakkot (2-2). A hajrában Tóth Richárd bombázott a kékvonalról a kapuba, de a játékvezetők szabálytalanságot véltek felfedezni, visszanézték az esetet és érvénytelenítették a találatot. A hátralévő percekben mindkét fél előnybe kerülhetett volna, ám a hálók érintetlenek maradtak, döntetlen állásnál vonultak öltözőbe a csapatok.
Debreceni emberelőnnyel indult a záró harmad, ám nem sikerült élni a lehetőséggel, a két perc alatt nem forgott veszélyben Farkas kapuja. Novotny ütőjében maradt az egyetemisták harmadik gólja, lövése után a kapuvasról vágódott fölé a korong, majd Izacky és Mihalik András is betalálhattak volna. Hetényinek is adtak munkát bőven a fővárosiak, ám a gólok számában továbbra sem történt változás.Élesedett a küzdelem, nagy iramot diktáltak a csapatok, mindkét fél döntésre akarta vinni a párharcot. Vokla mentett hatalmasat, aki a gólvonalról ütötte ki kézzel a korongot. A vége előtt három perccel emberhátrányba került a DEAC, akasztásért Voklát küldték le a jégről a játékvezetők. Szabó élt is a lehetőséggel, 56:52-nél lövése után a hálóban landolt a korong (3-2). A hátralévő időben kapus helyett mezőnyjátékost küldött jégre György József, voltak ígéretes próbálkozások, de nem sikerült egyenlíteni. A párharcot a BJA nyerte, így a DEAC vasárnap a bronzéremért játszhat.
Magyar Kupa Final Four elődöntő
BJA – DEAC: 3-2 (0-1, 2-1, 1-0)
Gólszerzők: Tóth R., Szita, Szabó ill. Novotny, Izacky
KZT




