Fotó: utehoki.hu
Ha alapjáraton nem lettek volna kellően motiváltak a DEAC jégkorongozói az UTE elleni negyeddöntős párharc negyedik felvonását megelőzően, a lilák trénere, Virág Csaba alaposan feltüzelte őket. Történt ugyanis, hogy a szakember csapata harmadik vereségét követően hangzatos nyilatkozatában kiemelte, a debreceniek a nyolcvanas évek “csalós hokijának” köszönhetik sikerüket. Hogy pontosan mire gondolt a vezetőedző, nem tudhatjuk, mindenesetre az egyetemisták vasárnap este kicsenni az utolsó szalmaszálat is az újpestiek kezéből, a DEAC ugyanis megteremtette magának a lehetőséget, hogy söpréssel zárja le a párharcot. Vendéglátóink erejét ismerve ez korántsem tűnt könnyű feladatnak, a Megyeri úton fogadkoztak, hogy amíg nyílt a csata, teljes erőbedobással küzdeni fognak.
Márpedig ez a párharc még teljesen nyílt, az újpestiek pedig ígéretükhöz híven ezúttal is jól kezdtek, s az első percekben nyomás alatt tartották a debreceni kaput. A mieink idővel kijöttek a szorításból, a játékrész derekán pedig pulzált a játék, a semleges harmadon mindkét csapat gyorsan átjutott, de az igazán nagy helyzetek elmaradtak, az utolsó átadásokba rendre hiba csúszott. Debreceni részről a villámléptű Izacky többször is jól iramodott meg, de éles szögből leadott lövései nem okoztak gondot Rajnának. Többet próbálkozott a DEAC, a házigazda a harmad hajrájában védekezésre kényszerült, Stadel kiállítása ráadásul tovább nehezítette a lila-fehérek helyzetét. Első sorunk remekül játszotta meg az emberelőnyt, előbb Dalecky távoli próbálkozását kellett védenie Rajnának, majd Novotny közelről kotorhatta volna a kapuba a pakkot, de ő sem járt sikerrel. Az első harmad tehát gól nélkül zárult, bőven maradtak izgalmak a folyatásra.
Két perc telt el a szünet után, amikor ismét emberfórba kerültek a mieink, miután túl sok újpesti játékos tartózkodott a jégen. Az előnyt nem sikerült gólra váltanunk, ráadásul a kiegészülés után szinte azonnal megfogyatkoztunk, az UTE pedig folyamatosan növelte a Hetényi kapujára nehezedő nyomást. Sikorcin és Vincze Péter is próbálkozott, de nem sikerült betalálniuk, így az első félóra nem hozott gólt a mérkőzésen. Ekkor jegyezhettük fel a legnagyobb debreceni lehetőséget, Dalecky egyedül törhetett kapura, de Rajna nagy bravúrral megőrizte csapata kapuját a góltól. Sőt, a következő támadásból vezetést szerzett az Újpest, miután Benk saját kipattanóját a kaput körbekorcsolyázva tette vissza Kyle Justnak, aki közelről volt eredményes. A hazaiak a gól után is támadásban maradtak, összességében négyszer annyit próbálkoztak, mint az első harmadban, gólt mégis a DEAC szerzett, másfél perccel a harmad vége előtt a szemfüles Filbrandt lövése talált utat a hazai kapuba. Sokáig azonban nem örülhettek a mieink, ugyanis tizenkét másodperccel később Sotlar centerezését követően Sikorcin lőtte ki a bal alsó sarkot, így a hazaiak vonulhattak előnyben pihenőre.
Ilyen előzmények után érkeztünk el a záró(nak hitt) felvonáshoz, amely erős debreceni dominanciával kezdődött, a mieink nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében. Hét perc telt el a harmadból, amikor ismét üres kapuig játszottunk egy akciót, Izacky helyzete azonban kimaradt. Sokáig azonban így sem kellett várnunk a debreceni gólra, Berta keresztpasszát Kiss Roland lőtte a hosszú alsóba, ezzel 2–2-re módosítva a találkozó állását. Az utolsó tíz percben mindössze egy páros kiállítást jegyezhettünk fel, nagy helyzetet már nem, a felek szemmel láthatóan nem szerettek volna túlzott kockázatot vállalni, lélekben már mindenki a hosszabbításra készült. Amelynek első felvonása nem hozott döntést, pedig mindkét együttes próbálkozhatott emberelőnyből a húsz perc során, de Hetényi és Rajna is lehúzta a rolót, nagy védésekkel tartotta életben csapatát. Újpesti részről Stadel, debreceniről Novotny vihette kapura a korongot nagy helyzetben, de egyikük sem járt sikerrel, így rövid szünet után újabb harmad kezdődött, ekkor már három órája tartott a mérkőzés. A drámai mérkőzésre végül az újpestiek tettek pontot, nevezetesen Kiss Phil, aki nyolcvanhat percnyi csata végén szerezte meg együttesének a párharcban a szépítést jelentő találatot. A DEAC továbbra is egyetlen győzelemre van az elődöntőtől, kedden Debrecenben találkoznak a felek.
Jégkorong Erste Liga, 4. negyeddöntő
Újpest – DEAC 3–2 (0–0, 2–1, 0–1, 0–0, 1–0) – kétszeri hosszabbítás után
DEAC: Hetényi – Kloz, Vokla – Kiss R. 1, Sándor F. – Bogesics, Filbrandt 1 – Dalecky, Novotny, Turcotte – Berta (1), Hári N., Kulesov (1) – Izacky, Mazzag, Molnár D. – Kiss P., Szűcs I.
Vezetőedző: David Musial
Kecskeméti Áron, másodedző: Bármelyik csapat nyerte volna ezt a sokáig húzódó mérkőzést, megérdemelte volna, hiszen mindkét oldalon adódtak nagy helyzetek. Ezúttal nem nekünk volt szerencsénk, de megyünk tovább, gőzerővel készülünk a keddi összecsapásra, ahol szeretnénk lezárni a párharcot.
P.G.




