Jégkorong: Negyedszer is legyőzte az Újpestet, elődöntős a DEAC

A DEAC és az UTE negyeddöntős párharcának harmadik debreceni mérkőzésén is egyetlen gól döntött az egyetemisták javára, akik újabb győzelmükkel az Erste Liga legjobb négy csapata közé jutottak.

0

deac-ujpest-1_1-300x200 Jégkorong: Negyedszer is legyőzte az Újpestet, elődöntős a DEACFotó: Derencsényi István/DEAC

A söprés ugyan nem jött össze, ám az UTE elleni negyeddöntő lezárására további három lehetőség adódott az egyetemisták előtt, elsőként rögtön kedd este, hazai jégen tehettek pontot az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végére. Összesítésben már 3–0-ra is vezetett David Musial együttese, amikor az újpestiek kétszeri hosszabbítás után szépíteni tudtak, így megőrizték matematikai esélyüket az elődöntőbe jutásra, ugyanakkor többet már nem hibázhattak, győzelmi kényszerben érkeztek a debreceni ötödik felvonásra. A felek eddigi összes mérkőzése jó iramban zajlott, ugyanakkor kevés tiszta helyzetet és gólt hozott, ezúttal azonban a nagy tét ellenére úgy játszottak a csapatok, mintha az alapszakaszban találkoznának, amiből egy kifejezetten látványos, szórakoztató negyeddöntő kerekedett.

Szokásához híven jobban kezdett az Újpest, Hetényinek Pokornyi távoli, majd Sikorcin közeli próbálkozásánál kellett résen lennie, öt perc elteltével pedig emberelőnyből próbálkozhattak a lila-fehérek. Számos helyzetet kialakított Virág Csaba együttese, de egyik sem talált utat a kapunkba, a kiegészülést követően pedig a Debrecen percei következtek, Kulesov, Izacky és Novotny is közel járt a gólszerzéshez. A harmad feléhez érve az UTE előtt adódott ziccer, miután a hazai védők nem értették meg egymást, az érkező Sotlar lecsapott a korongra, de nem tudta elhúzni a pakkot Hetényi mellett, rutinos kapusunk nagyot spárgázott. Nem sokkal később újabb hatalmas helyzetet puskáztak el a vendégek, Kiss Phil nem tudta bevenni a szinte üresen maradt kaput, a debreceniek beszorultak saját harmadukba. Hat perccel a szünet előtt góllá érett a nyomás, de Kiss találatát Sotlar korábbi gáncsolása miatt érvénytelenítették a játékvezetők, az újpestit pedig kiállították. Emberelőnyben Berta fonáklövését bravúrral védte Rajna, ám a kiegészülés pillanatában már tehetetlen volt, Kiss Roland palánkról visszapattanó lövését Kulesov juttatta a gólvonalon túlra. A hátralévő időben fölényben játszottak a vendégek, de újabb gól már nem született, debreceni előnnyel tértek pihenőre a felek.

A második harmad Turcotte helyzetével kezdődött, míg a túloldalon Vincze tesztelte kétszer is Hetényit. Kiegyenlített játék folyt a jégen, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, melyek közül ismét a mieink értékesítettek egyet, hat perccel a szünet után megduplázta előnyét a DEAC. Kloz távoli lövését még védte Rajna, de a kipattanót Izacky a középen érkező Turcotte elé tette, aki nagy erővel a kapu közepébe bombázott. A túloldalon Vorobjov kétszer is válaszolhatott volna, de nem tette meg, a debreceniek pedig két perccel később már hárommal vezettek, Turcotte keresztpasszát Filbrandt vágta a jobb felső sarokba. A gólt újpesti időkérés követte, de nem csökkent a hazaiak fölénye, kisvártatva Dalecky lövése Kulesov ütőjéről a kapuvasra vágódott. Az orosz kiválóság a folytatásban több szenzációs átadással szolgálta ki társait, de sem Novotny, sem Dalecky nem találta el jól a korongot nagy helyzetben. A látottak alapján közelebb jártunk a negyedik debreceni gólhoz, így szinte a semmiből szépített az UTE négy perccel a szünet előtt, egy kapu előtti kavarodás végén Sikorcin talált be. A harmad utolsó percére emberhátrányba került a DEAC, amelyet hamar gólra váltottak a vendégek, miután Kyle Just lövésébe Bodó és Benk is belekotort, végül utóbbiról vágódott a korong Hetényi kapujába.

Soványka, egygólos előnnyel várhattuk a záró felvonást, amely újpesti lehetőségekkel kezdődött, ám az igazán nagy helyzet a DEAC előtt adódott, Izacky átadását követően Turcotte lövése zörgette meg a kapuvasat. Nem sokkal később kettős emberelőnybe kerültek az egyetemisták, Izacky éles szögből, Filbrandt pedig távolról próbálkozott, utóbbinál vállal kellett hárítania Rajna Miklósnak. Az újpestiek kibekkelték a nehéz perceket, ám támadniuk kellett az egyenlítésért, így az idő előrehaladtával egyre több kockázatot vállaltak. A nyomást nem tudta állandósítani a lila-fehér alakulat, ám ennek ellenére izgalmas hajrá elé néztünk, hiszen mindössze egyetlen góllal vezetett a házigazda. A DEAC többször is lezárhatta volna a párharcot, ám fontos pillanatokban rossz döntéseket hoztak a mieink, ami megbosszulta magát, Kiss Phil ugyanis másfél perccel a rendes játékidő vége előtt hatalmas góllal egyenlített. Ismét hosszabbításba torkollott tehát a csata, amely ezúttal mindössze hat percig tartott, ekkor ugyanis érkezett Vlagyiszlav Kulesov, és kilőtte a jobb alsót, megnyerve ezzel a negyeddöntős párharcot csapatának. A debreceniek egymás hegyén-hátán ünnepeltek, s joggal durrant a pezsgő, hiszen a bajnokság egyik legerősebb játékoskeretével rendelkező gárdáját búcsúztatta a DEAC. Irány az elődöntő!

Jégkorong Erste Liga, 5. negyeddöntő

DEAC – UTE 4–3 (1–0, 2–2, 0–1, 1–0) – hosszabbítás után

DEAC: Hetényi – Kloz, Filbrandt 1 – Berta, Bogesics – Kiss R. (1), Sándor F. – Izacky (2), Novotny, Turcotte 1 (1) – Hári N., Dalecky, Kulesov 2 – Kozma, Molnár F., Mazzag

Vezetőedző: David Musial

David Musial: Nagyszerűen kezdtük ezt a párharcot, és jól is fejeztük be. Amikor a rendes játékidő végén az Újpest kiegyenlített, éreztem a kispadon, hogy egy kicsit padlón van a társaság, de azt kértem a fiúktól, hogy továbbra is összpontosítsanak. Kulesov nagyszerű gólját egy remek akció előzte meg, ami azt jelenti, hogy maradt bennük kreativitás és erő. Egy lépést megtettünk a céljaink felé, de úgy tervezzük, hogy még két lépés hátravan.

P.G.