Jön az első hazai meccs

A zalai döntetlen után a Nagyerdei Stadionban folytatja a pontvadászatot a DVSC, amely gárda péntek este az MTK-t fogadja.

0

493041684_1254636603332854_8004389173095913311_n-300x167 Jön az első hazai meccsDöntetlennel zárta a 2025-26-os sorozat első párharcát a Vasutas, amely gárda egy pontot hozott el előző héten a Zalaegerszeg otthonából. Háromszor vezettek a kék-fehérek, de ami pozitívum, háromszor egyenlítettek a debreceniek. Még erősen idény eleji volt a forma, sokszor akadozott a gépezet, hibák, pontatlanságok jellemezték a hajdúságiak játékát. Leginkább a védelem volt ingatag, időnként keresték a labdát, olyan gólokat kaptak, melyekért már a serdülőben is megróják a játékosokat. Főleg az első volt bohózatba illő, hatan csak nyomozták, hol is lehet a labda. Mindezek tükrében jó eredmény idegenben a döntetlen. A meccs embere a vendégeknél egyértelműen Bárány Donát volt, bár büntetőt hibázott – a legnagyobbak is hagytak már ki tizenegyeset – két gólt szerzett, a 89. percben ő mentett pontot, ráadásul fejjel.

A 2. forduló péntek este a DVSC – MTK összecsapással veszi kezdetét. A fővárosiak is döntetlennel indítottak, hazai pályán a címvédő Ferencvárostól vettek el egy pontot. Az előző szezonban háromszor mérte össze erejét a Loki a kék-fehérekkel, az elsőt a fővárosiak nyerték, a másodikat a debreceniek, a harmadik pedig döntetlennel zárult. A Hungária körútiak kerete is alaposan átalakult, tizenegyen távoztak, nyolcan érkeztek és kölcsönből négyen tértek vissza.

Első hazai meccs, biztos, hogy sokan kilátogatnak majd a Nagyerdei Stadionba, bízva abban, hogy a Lokomotív megszerzi első győzelmét, ám ehhez az előző hetinél jóval stabilabb védekezés kell. Nem tudni, változtat-e a kezdőn a Loki szakvezetője, vagy a zalai alapcsapatot küldi pályára pénteken is. Bár Vajda jó teljesítményt nyújt a védelem bal szélén, de sokkal hasznosabb egy sorral feljebb, remélhetőleg nem ő lesz az új Ferenczi. Leigazolták Guerrero-t, aki eredetileg bal védő, talán meg lehetne adni neki a bizalmat. Lesznek hiányzók, Kusnyír, Hofmann, Nwachuwku, Youga, Djurasek továbbra sem bevethető. Egy ukrán védőt igazolt menet közben a DVSC, ám szinte biztos, hogy a 20 éves játékos maximum a kispadon kap helyet, valószínűbb, hogy a fiókcsapatban fog majd bemutatkozni.

Fontos lenne behúzni ezt a meccset és a következőt, a Kazincbarcika ellenit is, mert a folytatásban jön a keleti rangadó, majd a Puskás és a Ferencváros következik. De elsőnek az MTK-t kellene két vállra fektetni, a siker pedig kellő önbizalommal vértezné fel a játékosokat a folytatásra.

Labdarúgó NB I 2. forduló

DVSC – MTK Budapest

08.01. 20:00      Nagyerdei Stadion