Kállay Márk: „Pozitívum lenne, ha szoros meccset játszanánk az OSC-vel”

A DVSE csapatkapitánya szerint a következő két meccsen gyakorolhatnak a play-offra.

0

                                                    DVSE-300x200 Kállay Márk: „Pozitívum lenne, ha szoros meccset játszanánk az OSC-vel”Fotó: Nagy Anita

Kisebb szünetet követően pénteken folytatódik a küzdelem a vízilabda bajnokság felsőházában. A DVSE-re még két mérkőzés vár, Komlósi Péter csapata előbb az OSC-t fogadja, majd jövő vasárnap a Honvéd teszi tiszteletét a Debreceni Sportuszodában.

„A húsvéti időszakban kaptunk négy-öt nap pihenőt, ami rá is fért az együttesre. Az előző héten komoly fizikai terhelést kaptunk, az elmúlt napokban pedig a gyorsításon volt a hangsúly. Úgy gondolom, készen állunk a következő feladatokra, bár a fizikai állapotunkon még kicsit lehet javítani a play-offra” – nyilatkozta a Debreceni Sportéletnek Kállay Márk.

Hiányzó kulcsember

Az OSC nem lesz ismeretlen a hajdúságiaknak, hiszen március elején már összecsapott egymással a két gárda, akkor az újbudaiak 12–4-re győzedelmeskedtek.

„Az OSC nehezebb ellenfélnek ígérkezik, mint a Honvéd, ugyanis erősebbnek tűnik a játékoskerete. Már azt pozitívumnak tartanám, ha szoros meccset játszanánk ellenfelünkkel, de nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen az OSC nem a mi kategóriánk. Az kapaszkodót jelenthet, hogy a legutóbbi meccsünkön a jó rajtunkkal megleptük őket. A fővárosiaknál nagytestű védők kapnak szerepet, így a centereink életét biztosan megnehezítik. Tudtommal Erdélyi Balázs sérüléssel bajlódik, ha valóban nem ugrik medencébe, a kapásoldaluk meggyengül. Nálunk is vannak apróbb egészségügyi problémák, nekem sem jött még helyre a bordasérülésem, de úgy néz ki, hogy teljes kerettel állhatunk ki. Az már eldőlt, hogy a nyolcadik helyen zárjuk a középszakaszt, de a play-offban még van esélyünk az előrelépésre. A következő két bajnokink bizonyos szempontból felkészülésként is felfogható a pontvadászat újabb szakaszára” – fogalmazott a Debreceni Sportéletnek a DVSE csapatkapitánya.

DVSE-A-Híd OSC-Újbuda, péntek 19.30

B.Á.