Karnyújtásnyira a világbajnoki szintidőtől

Kerekes Gréta a Budapest bajnokság után a Finnországba utazott, Turkuban állt rajthoz szerda este a Paavo Nurmi Games 100 gát versenyszámában.

0

kerekesgreta1250ml-735x400-300x163 Karnyújtásnyira a világbajnoki szintidőtől

Gréta az előfutamából 13.05-ös idővel jutott a döntőbe, ahol nem sikerült tovább javítania az idején, az első gátnál elkövetett hiba következtében kiesett a ritmusból, így nyolcadikként ért a célba, az órát 13.25-nél állította meg.

A 13.05 biztató, már közel van a világbajnoki kvalifikációs szinthez, ha a Debreceni Sportcentrum-Sportikola gátasa tarja jó formáját, az elkövetkező versenyek egyikén teljesíti a szintidőt.

Kerekes Gréta: Annak ellenére, hogy az előfutamban a rajtom és a táv eleje, ami pedig az erősségem, nem sikerült jól, egy jó idővel jutottam be a döntőbe. A 13.05 bizakodásra ad okot, illetve az, hogy a táv második fele kifejezetten jól sikerült. A döntőben nem tudtam javítani az időmön, az első gátnál elkövettem egy hatalmas hibát, aláfutottam a gátnak, de sikerült korrigálnom és célba értem. A futás után edzőm meg is jegyezte, azt hitte, a hiba után nem futok tovább. Ezen a versenyen kipróbáltunk egy új rajtgép helyzetet, ami az olaszországi edzőtáborban működött, most viszont kiderült, versenyhelyzetben nem. Abszolút pozitívan éltem meg a versenyt, az volt a cél, hogy javuljon az időm és ezt sikerült elérni. Élveztem a futást az előfutamban, elégedett vagyok az idővel, jól ment a táv vége. Nem is baj, hogy most nem sikerült megfutnom a világbajnoki szintidőt, így nem dőlhetek hátra, ki vagyok éhezve a gátra, nagyon várom már, hogy Szlovákiában rajthoz állhassak. Most nem szabad rágörcsölnöm arra, hogy mindenáron meglegyen a 12.98, csak a futásra kell koncentrálnom, kijavítani a hibákat, összeszedetten teljesíteni a távot, idő jönni fog.