Nagyon jól kaptam el a rajtot, a verseny után mondták is néhányan, azt hitték, kiugrottam, viszont a hátszél engem eléggé megnyomott, ezért alá is futottam az első gátnak, nem tudtam úgy megtámadni, mint az előfutamban. Nagyot küzdöttünk Lucával (Kozák Luca), aki jól tudta tartani a 13-an belüli tempót, én viszont rosszul léptem le az utolsó két gátat, kicsit szétestem, így mögötte értem célba. Szoros volt a verseny, Lucával, mint mindig, most is szoros csatát vívtunk, aki végül megérdemelten nyerte meg a döntőt. De nem vagyok elkeseredve, sikerült megjavítani az egyéni csúcsomat, átlépni a lélektani, 13-on belüli időt, aminek nagyon örülök. Úgy kikapni, hogy 12.95-öt futottam, azt gondolom, nem szégyellni való, emelt fővel zárhattam az OB-t. Az utóbbi pár versenyem kissé nyögvenyelősre sikerült, pár hete Franciaországban 13,28-at futottam, azonban tudtam mire vagyok képes, de kicsit izgultam, az OB-n ki tudom-e majd hozni magamból, nagyon örülök, hogy sikerült. Úgy érzem, mentálisan most kezdek felszabadulni, hétfőn államvizsgázok, még egy nagy teher lekerül a vállamról, onnantól már csak a gátra kell koncentrálnom. A Gyulai Memorial előtt még Svédországban fogok versenyezni csütörtökön, utána pedig már maximálisan az EB kerül fókuszba.
