Készül a tavaszi rajtra a Loki

A DVSC labdarúgói számára hétfőn elkezdődött a négyhetes felkészülés a tavaszi szezonra.

0

DSC_8776-Nagy-300x169 Készül a tavaszi rajtra a LokiFotó: dvsc.hu

Két hét szünetet követően ismét edzésbe állt Joan Carrillo együttese, mely gárda tesztekkel, orvosi vizsgálatokkal indítja az évet, majd kezdődhet az érdemi munka. Kedden már napi két tréning szerepel a programban. A klub korábbi közleménye szerint, az anyagi lehetőségek nem teszik lehetővé, hogy a csapat melegebb klímájú országban edzőtáborozzon, így a Pallagi Edzőcentrumban készülnek a bajnoki rajtra a labdarúgók.

Azt, hogy lesz-e változás a keretben, érkeznek, esetleg távoznak játékosok, egyelőre nem lehet tudni, bár az országos médiában már jelentek meg különböző hírek ezzel kapcsolatban. Egy biztos, kellene erősíteni, leginkább a hátsó alakzatot, stabilabbá téve ezzel a védelmet, kérdés, lesznek-e olyan szabadon igazolható labdarúgók, akiket meg tud fizetni a klub. Remélhetőleg ez hamarosan kiderül, hiszen január 29-én már tétmeccsen lép pályára a piros-fehér gárda.

Ősszel sérülések miatt nagyon sok volt a hiányzó, bízunk abban, a felkészülés időszakában nem növekszik, inkább csökken a kiesők száma. Arra, hogy mennyire volt hatékony a munka, négy hét múlva kapjuk meg a választ, ugyanis hónap végén a 2. helyen álló Kisvárda ellen kezdi meg a tavaszi pontvadászatot a Loki.

KZT