Fotó: deac.hu
Berettyóújfaluban a hétvégén eldől, hogy melyik férfi és női futsalcsapat nyeri meg idén a Magyar Kupát. A hölgyeknél a DEAC zsinórban az ötödik elsőségére hajt, a final four szombati játéknapján az Eger elleni elődöntőben lehetett egy újabb lépést tenni a címvédés felé. Szinte mindenki Quirikó Vivien együttesét tartotta a mérkőzés esélyesének, ami annak fényében nem is meglepő, hogy ebben az idényben hibátlan mutatóval zárták a hevesiekkel vívott öt találkozót.
A mai meccsen az első nagy helyzetet a második perc elején jegyezhettük fel, ekkor Bálint Regina nem tudott túljárni az egri cerberus eszén. Kicsit később hátrányba kerültek a debreceniek, mivel egy passzukba beleléptek az egriek, végül a labda Kota Szabina elé került, ő pedig bevette Kopjári Liza kapuját. Nem sokat kellett várni az egyenlítésre, ugyanis az ötödik minutumban Bali Emese szerelte Pintér Petrát, majd meglódult, és a ziccert higgadtan értékesítette. A félidő derekán Fülöp Dia kapufája miatt bosszankodhattunk, de néhány másodperc múlva a dühünk örömbe fordult, hiszen André Antónia betalált és fordított. Ennél a találatnál is ki kell emelni a jó értelemben vett agresszivitást, ugyanis André megtámadta a labdát birtokló Végh Katalint, aki ettől zavarba jött. A szünetig még kétszer köszöntek be a fekete-fehérek: előbb egy szemre is tetszetős támadás végén Krascsenics Csilla fejjel növelte az előnyt, aztán Krascsenics centerezését követően Fülöp Dia iratkozott fel a gólszerzők listájára.
A második játékrész egri találattal indult: Kota csapta be Gajzágó Flórát, az egyéni akciót pedig egy nagyjából 10 méterről leadott sikeres lökettel zárta. Azt, hogy az Eger még jobban felzárkózzon, André Antónia akadályozta meg a második góljával, az asszisztot ezúttal Nagy Anikó osztotta ki. A hajrában Bálint Regina előbb egy kapufával, majd egy gólpasszal jelentkezett, utóbbiból André Antónia profitált. A tetemes fórnak hála a DEAC vezetőedzője bátran rotálhatott, többek között Kopjári Liza is pihenőt kapott, a helyét Pozsgai Melinda vette át. A lefújásig már nem módosult az állás, a 6-2-es diadaluknak hála készülhetnek a holnapi fináléra.
A másik ágon az NB I-es TFSE 7-2-re verte a másodosztályú Salgótarjánt. A két végeredményt látva kijelenthetjük, hogy összejött az álomdöntő, a DEAC – TFSE aranycsata vasárnap 16.30-kor kezdődik a Pálfi István Sportcsarnokban. Azok a drukkerek, akik nem tudnak elutazni, az M4 Sport+ csatornán nézhetik élőben a finálét.
Női futsal Magyar Kupa-elődöntő
DEAC – Eger SE: 6-2 (4-1)
DEAC: Kopjári – Fülöp, Gajzágó, Urai, Bálint
Cserék: Pozsgai, André, Bali, Nagy A., Krascsenics, Üveges, Rácz, Hardon, Czégény
Vezetőedző: Quirikó Vivien
Gólszerzők: Bali 5′, André 27′, 36′, Fülöp 19′