Két bronzéremmel zárták a hétvégét a DVSE gyerekcsapatai

Véget értek a küzdelmek az Észak-keleti Liga Kupa gyerek I. és gyerek V. korcsoportjában is.

0

dvsegyerek-300x225 Két bronzéremmel zárták a hétvégét a DVSE gyerekcsapatai

A DVSE gyerekcsapata hazai medencében szerezte meg a bronzérmet a gyerek I. korcsoport Piros csoportjában. A vasárnapi országos bajnoki mérkőzés miatt több változás is volt a debreceni keretben, a csapatot pedig Süveges Máté irányította a kispadról. A mieink az első mérkőzésen a végső csoportgyőztes Miskolc együttesével játszottak, és szenvedtek nagyarányú vereséget. A debreceni csapat második mérkőzésén az ezüstérem megszerzése volt a tét a Zempléni VK-val szemben. A két gárda ugyanannyi ponttal állt a találkozó előtt. Végül 6-17-re a zempléniek győztek és megszerezték a második helyet a csoportban. A DVSE egy bronzot tehát már megszerzett, de Egerben is fontos meccseket játszottak a gyerek V. korosztályban.

dvseeger-300x225 Két bronzéremmel zárták a hétvégét a DVSE gyerekcsapatai

Éder Zsolt csapata az egri termálfürdőben négy mérkőzésen biztosíthatta be az A csoport harmadik helyét. A fiatalok pedig nem hibáztak, hiszen szombaton előbb a ZF-Eger III. együttesét győzték le 9-5-re, majd a ZF-Egert 11-3-ra. Vasárnap az Eger második számú csapatát szintén 11-3-ra verték meg, végül pedig a miskolci MEAFC ellen zártak 17-3-as sikerrel a debreceni fiatalok.

Észak-keleti Liga Kupa gyerek I. Piros csoport 4. forduló:

DVSE – PannErgy-MVLC        1-23 (1-9, 0-5, 0-5, 0-4)

DVSE: Kiss Milán Zéta, Papp Milán, Fórián Bence, Nagy Benedek Máté, Molnár Zoltán Balázs (1), Czapp Vilmos, Békési Dániel Zsolt, Kiss Marcell, Göblyös Balázs, Szabó Péter, Dobó-Nagy Zsombor, Borsos Bence, Rajna Benjámin

Edző: Süveges Máté

DVSE – Zempléni VK              6-17 (2-5, 0-5, 1-5, 3-2)

DVSE: Kiss Milán Zéta, Papp Milán (1), Fórián Bence (1), Nagy Benedek Máté, Molnár Zoltán Balázs, Czapp Vilmos (1), Békési Dániel Zsolt, Kiss Marcell (1), Göblyös Balázs, Szabó Péter, Dobó-Nagy Zsombor, Borsos Bence (2), Rajna Benjámin

Edző: Süveges Máté

Észak-keleti Liga Kupa gyerek V. A csoport 7-8. forduló:

DVSE – ZF-Eger III.      9-5 (0-3, 5-0, 2-1, 2-1)

DVSE: Gellén Ákos, Mosolygó Ábel, Rédl Pál, Paulovich Péter (2), Laczkó Levente (1), Szászi Bence (1), Bera Károly, Tajti Balázs József, Göblyös Barna Zsombor (1), Virág Dominik, Szűcs Gellért (3), Nagy Dominik (1)

Edző: Éder Zsolt

ZF-Eger – DVSE           3-11 (0-3, 0-2, 1-5, 2-1)

DVSE: Gellén Ákos, Mosolygó Ábel, Rédl Pál, Paulovich Péter (3), Laczkó Levente (2), Szászi Bence (2), Bera Károly, Tajti Balázs József, Göblyös Barna Zsombor (1), Virág Dominik, Szűcs Gellért (2), Nagy Dominik (1)

Edző: Éder Zsolt

DVSE – ZF-Eger II.       11-3 (2-1, 1-0, 3-0, 5-2)

DVSE: Gellén Ákos, Mosolygó Ábel (1), Rédl Pál, Paulovich Péter (4), Laczkó Levente (1), Szászi Bence, Bera Károly, Tajti Balázs József, Göblyös Barna Zsombor (1), Virág Dominik, Szűcs Gellért (1), Nagy Dominik (3), Fürjész Milán Csongor, Fürjész István Botond

Edző: Éder Zsolt

 MEAFC – DVSE           3-17 (0-3, 1-4, 2-3, 0-7)

DVSE: Gellén Ákos, Mosolygó Ábel (3), Rédl Pál (2), Nagy Dominik (1), Laczkó Levente (2), Fürjész Milán Csongor, Bera Károly (2), Tajti Balázs József (1), Győri Máté Gábor (1), Virág Dominik (2), Szászi Bence (2), Fürjész István Botond (1), Göblyös Barna Zsombor

Edző: Éder Zsolt

Fotók: Nagy Anita